Érvényben marad a Rushdie-ra kimondott fatva

Irán húsz év után is életben tartja a Salman Rushdie írra kimondott fatvát. Ali Hamenei ajatolláh továbbra is hitehagyottnak tartja a brit írót.

Az iráni hatóságok szerint továbbra is érvényben van a Salman Rushdie világhírű brit íróra kimondott halálos fatva. a vallási állásfoglalást húsz évvel ezelőtt adta ki Khomeini ajatolláh, az  iráni iszlám forradalom vezetője.

Salman Rushdie
Salman Rushdie

„A fatvát még nem vonták vissza, így az továbbra is érvényben van” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Haszan Gasgavi külügyi szóvivő.

Az Indiában született Rushdie-nak kilenc éven át bujdokolnia kellett a fatva miatt. Ruholláh Khomeini, az iráni forradalom vezére 1989-ben adta ki hírhedtté vált  utasítását, amelynek oka az előző évben megjelent Rushdie-mű, a Sátáni versek című könyv volt. Az ajatolláh úgy vélte, hogy a  kötettel a szerző istenkáromlást követett el.

2005 januárjában Irán jelenlegi legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatolláh kijelentette, hogy továbbra is hitehagyottnak  tartja a brit írót, akinek meggyilkolását szerinte az iszlám megengedi.

Rushdie még ugyanabban az évben megkapta a Brit Korona Lovagja címet, mire Teherán iszlámgyűlölettel vádolta meg Nagy-Britanniát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.