Erotikus táncosnők és Berlusconi

Újabb botrány körvonalazódik Silvio Berlusconi körül: egy brazil lapjelentés szerint a 74 éves olasz miniszterelnök a hét elején erotikus táncosnők társaságában mulatott egy Sao Pauló-i luxusszállodában. A politikus hivatala cáfolta a sajtóhírt.

Az Estado de Sao Paolo című lap úgy értesült, hogy Berlusconi hétfő este - hivatalos brazíliai látogatása idején - a Tivoli Sao Paolo Mofarrej nevű hotelben egy magánjellegű összejövetelen vett részt. Az esten jelen volt hat táncosnő is, akik erotikus rúdtáncot lejtettek az olasz politikus előtt. A lányokat állítólag egy olasz vállalkozó hívta meg a partira. A brazil lap csütörtöki számában idézte az egyik táncosnőt is, aki azt mondta, hogy ezer eurót kapott a Berlusconinak előadott rúdtáncért.

Az olasz miniszterelnök hivatala cáfolta a brazil lap állításait. A hivatalos közlemény szerint Berlusconi - akitől nőügyei miatt a közelmúltban vált el felesége, Veronica Lario - egy vállalkozó meghívására vett részt az összejövetelen, ahol helyi művészek adtak elő hagyományos brazil néptáncot. A hivatal közleményében hozzátette azt is, hogy a kormányfő egyéb elfoglaltságai miatt nem vett részt a műsort követő vacsorán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.