Erőszakvád amerikaiak ellen

A japán hatóságok a haditengerészet két katonáját gyanúsítják egy helyi nő megerőszakolásával Okinaván.

Tiltakozó diplomáciai jegyzéket adott át szerdán Japán az Egyesült Államoknak azután, hogy Okinava szigetén letartóztattak két amerikai tengerészt. A két 23 éves férfi ellen az a vád, hogy szolgálati idejük alatt megtámadtak és megerőszakoltak egy japán hölgyet. Az incidenst Fudzsimura Oszamu miniszterelnöki kabinetfőnök elfogadhatatlannak nevezte, Tokióban pedig a külügyminisztériumba kérették az amerikai nagykövetet; John Roos az ügyben feltétlen együttműködést ígért a japán kormánynak. Megszólalt Josiko Noda kormányfő is, aki szerint "ennek nem lett volna szabad megtörténnie", Okinava kormányzója, Nakaima Hirokazu eközben pedig "rendkívül aljas, megvetésre méltó cselekedetről" beszélt. Az egyik őrizetben lévő amerikai tengerész már beismerő vallomást tett, a másik még tagadja, hogy nemi erőszak történt volna.

Okinaván a Japánba vezényelt amerikai haderő fele, 24 ezer katona teljesít szolgálatot. Helyzetük a zaj, a bűnözés és az erőszak miatt a japán–amerikai viszony neuralgikus pontja, főleg azóta, hogy 1995-ben Futenma légi támaszponton három amerikai katona megerőszakolt egy 12 éves kislányt. Washington nemrég Osprey amerikai katonai repülőgépek telepítéséről kezdett tárgyalni Tokióval. A gépek érkezése ellen és Futenma felszámolásáért Okinaván nemrég százezres tüntetést is tartottak már, de közutálat tárgyát jelentik az amerikaiak a támaszpontok jelentette környezetszennyezés és amiatt is, hogy a leszállópályákat lakott területek közvetlen közelébe építették.

Ami Futenma felszámolását illeti, arról 1995 óta szó van; az amerikaiak egy másik bázissal váltanák ki a légi támaszpontot, de a japánok ennek felépítése ellen is a végsőkig tiltakoznak. Okinava területének 18 százalékát foglalják el amerikai bázisok.

Okinaván folyamatosan tiltakoznak az amerikai katonai jelenlét ellen
Protesters raise their fists and shout slogans in front of the gate of the U.S. base Camp Zukeran on the southern Japanese island of Okinawa, in this photo taken by Kyodo October 17, 2012. Two U.S. servicemen were arrested on Japan's southern island of Okinawa on suspicion of raping a Japanese woman, police said on Wednesday, a case that could again strain Tokyo's ties with its closest ally, Washington. Mandatory Credit. REUTERS/Kyodo (JAPAN - Tags: CRIME LAW POLITICS MILITARY) FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS. THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. IT IS DISTRIBUTED, EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS. MANDATORY CREDIT. JAPAN OUT. NO COMMERCIAL OR EDITORIAL SALES IN JAPAN. YES
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.