Hatalmas botrányt okozott a nyílt utcán elkövetett nemi erőszak a szlovák honlapon

Nyomozást rendelt el szerdán a pozsonyi Főügyészség az egyik szlovák bulvárlap honlapjára feltöltött video kapcsán. Ezen a kelet- szlovákiai Sároseperjes (Presov) megyeszékhely külterületén roma férfi fényes nappal, az utcán erőszakol meg egy nőt, aki kiabálva kér segítséget, mellette pedig két kisgyermeke zokog.

A mintegy fél perces felvétel végén a kiérkező rendőrök segítettek a kiszolgáltatott asszonyon. Az viszont nem derült ki, hogy ezután miként intézkedtek. Az országos felháborodást tovább fokozta a jelenetet kísérő szöveg, amely „erotikus show"-ként, illetve „ízléstelen produkcióként" kommentálta a látottakat. A lap egyik munkatársa által feltöltött felvételt néhány óra alatt mintegy 70 ezren nézték meg, és csak az elemi erejű felháborodást követően, valamint Jana Dubvcová emberjogi ombudsman kérésére törölték.

Lapunk érdeklődésére Jana Thökölyová, a Főügyészség szóvivője közölte, hogy a felvétel több súlyos bűncselekmény alapos gyanúját veti fel. Ezért a rendőrség igyekszik mielőbb kideríteni, hogy mikor történt az eset, ki az, aki mindezt rögzítette, s a honlap tulajdonosai nem követtek-e el bűncselekményt etikátlan és rasszista tartalmú képsorok, valamint kommentár közzétételével.

A lap képviselője, Zuzana Grecnerová ezután elnézést kért a közvéleménytől. Állítása szerint nem volt ilyen szándékuk, hanem mindössze a nők még napjainkban is gyakori, kiszolgáltatott helyzetére akarták felhívni a figyelmet. Gróf Miriam, a Ne Hallgassunk! (Nemlcme!) civil szerveződés vezetője hasonló bűncselekmények elkerülése érdekében minden részletre és tényre kiterjedő nyomozást, valamint a tettesek szigorú megbüntetését követelte az illetékes hatóságoktól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.