Erőszakkal akadályozták meg a környezetszennyező hulladékégető megépítését

Tíz tüntető és 29 rendőr megsérül abban a tüntetésben, amellyel a lakosság sikeresen megakadályozta egy környezetszennyezőnek vélt beruházás megkezdését a kelet-kínai Hangcsou városban.
Az összecsapásoknak mindkét oldalon egy-egy súlyos sérültje van, egyikük már túl van az életveszélyen. A dühös tömeg több mint 30 autót borított fel, két rendőrségi járművet felgyújtott, négyet megrongált. A helyszínre 700 rendőrt vezényeltek ki.

Csöcsiang tartomány székvárosának vezetése végül úgy döntött, hogy a közvélemény támogatása nélkül nem kezdi meg a tervezett hulladékégető megépítését. Erről a helyi kerületi párttitkár, Hszü Veng-kuan biztosította az embereket.

A városvezetés áprilisban tette közzé elképzelését a hulladékkezelés nyomasztó gondja miatt kiemelt beruházásként kezelt létesítmény megépítésére. A kiszemelt helyszín közelében élők azonban több alkalommal is felvonulásokon adtak hangot ellenzésüknek.

A hétvégi tüntetés résztvevői a Hangcsou-Anhuj autópálya kereszteződéséhez vonultak, akadályozva a forgalmat és itt kerültek összeütközésbe a rendfenntartókkal. A tiltakozók helyi idős szerint vasárnap reggel hagyták el a helyszínt.

A városi illetékesek szerint a helyzet egyelőre csak átmenetileg oldódott meg, mivel a település négy hulladékégetője nem győzi a keletkezett lakossági szemét feldolgozását. Most építész és környezetvédő szakértők, továbbá iparági szakemberek bevonását tervezik azért, hogy a lakosság képviselőivel sikerüljön mégis elfogadtatni az eddigi legkorszerűbb üzem létesítését.

Kínában mind gyakoribbak a hasonló tiltakozások. A múlt hónap elején például egy paraxilénes dél-kínai vegyi üzem megépítése ellen lázadtak fel Maoming város lakói. Több mint ezren vonultak az utcákra, megrongáltak rendőrautókat, a kormányzati épületet dobálták. A helyi vezetés végül itt is elállt a tervezett gyár megépítésétől. Tizennyolc rendbontót őrizetbe vettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.