Erősödik az orosz ellenállás

A világesemények úgy rohantak el a G8 állam- és kormányfői mellett, ahogy a versenyző lovak szaladnak el a nézők előtt azon a deauville-i pályán, ahol a tudósítóknak alakítottak ki munkahelyeket.

Eredetileg azzal a céllal, hogy a hermetikusan lezárt francia tengerparti üdülőhelyről az amerikai, a kanadai, a japán, a brit, a francia, a német, az olasz és az orosz, valamint a meghívott afrikai vezetők tárgyalásairól számoljanak be. Ki gondolta volna, hogy a szerb kormány éppen e csúcs nyitóebédje előtt jelenti be, hogy lefogták a tömeggyilkos Ratko Mladicsot, akit átadnak a hágai nemzetközi törvényszéknek. Erre kellett reagálnia Barack Obama amerikai elnöknek, Nicolas Sarkozy francia államfőnek és José Manuel Barroso európai bizottsági elnöknek. Emellett még azok a képek sem keltettek különösebb izgalmat, amelyek bizonyították, hogy Carla Bruni, a francia államfő felesége valóban gyermeket vár. Sőt, elsikkadt a G8 történetében egyedülálló eset is, hogy az internetszakma képviselői, élükön Mark Zuckerberggel, a Facebook alapítójával is megjelentek Deauville-ben, hogy kiálljanak a világháló szabadsága mellett.

A másik esemény, amely szintén reagálásra késztette a csúcs részvevőit, már inkább találkozott a hivatalos menetrenddel, az állam- és kormányfők ugyanis a kiújult erőszak miatt távozásra szólították fel a jemeni elnököt, akinek mielőbbi lemondását sürgette az OECD párizsi ünnepi ülésén csütörtökön felszólaló Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is.

Egyébként is az arab világban végbemenő fejlemények uralták a G8 tanácskozását. Az arab demokratikus átalakulás támogatásában nincs vita, de egyelőre csak Egyiptom és Tunézia pénzügyi segélyezéséről van szó. A két ország új vezetőivel pénteken az EU külön is tárgyal. Ezzel együtt nyilván rögzítik a közel-keleti rendezés feltételeit, ahogy a térségi változások előmozdíthatják az izraeli-palesztin egyezkedéseket. Líbia azonban nehezebb kérdésnek ígérkezik, mert Oroszország például bírálta a NATO fellépését, amely egyelőre nem érte el Kadhafi bukását. Sarkozy a sajtó képviselői előtt sajnálkozott, hogy Moszkva ellenállása erősödik, már pedig szerinte a megoldás kikényszeríteni Kadhafi távozását a hatalomból.  A francia elnök ennek megfelelően szorgalmazta, hogy az amerikaiak nagyobb katonai erővel vegyenek részt az akcióban.

A csütörtöki ebéden Obama aggodalmának adott hangot a dollár és az euró árfolyamának kilengése miatt, aminek oka szerinte az eurózóna egyes tagországainak adósságválsága. A részvevők szerint a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) továbbra is nyomás alá kell helyeznie Görögországot, s ezzel egyetértett az Európai Tanács elnöke, Herman Van Rompuy is. Az IMF ügyvezetői igazgatói posztjára azonban nem kapta meg a nyolcak támogatását – legalábbis csütörtök este ez volt a helyzet - Christine Lagarde francia pénzügyminiszter, aki az EU jelöltje lenne. A feltörekvő országok ugyanis a kiválasztás folyamatának átláthatóságát kezdték követelni, s kemény ellenfél lehet például a mexikói jegybankelnök. A jelölési folyamat csak júniusban zárul.

A tanácskozás mezsgyéjén beszélgettek Oroszország tagságáról a Világkereskedelmi Szervezetben (WTO), s talán ettől nem függetlenül erősítette meg Dmitrij Medvegyev és Nicolas Sarkozy azt az üzletet, amelynek révén a franciák négy hadihajót szállítanak Moszkvának. Az amerikai, a francia és az orosz elnök külön nyilatkozatban szólította fel az azeri és az örmény vezetőket a nagorno-karabahi szunnyadó válság megoldására.

A nyolcak csúcstalálkozója  ellen már napok óta folynak tüntetések a kissé távolabb fekvő Le Havre-ban, de a rendőrség feloszlatott kisebb tiltakozó megmozdulásokat Párizsban is.

Barack Obama amerikai, Nicolas Sarkozy francia és Dmitrij Medvegyev Medvedev orosz elnök, Stephen Harper kanadai és David Cameron brit kormányfő útban az ebéd felé
U.S. President Barack Obama (L) walks with French President Nicolas Sarkozy (2nd L), Russian President Dmitry Medvedev (C), Canadian Prime Minister Stephen Harper (2nd R) and British Prime Minister David Cameron (R) after lunch at the Villa Le Cercle during the G8 Summit in Deauville, France, May 26, 2011. REUTERS/Larry Downing (FRANCE - Tags: POLITICS BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.