Erős ember kezében a pálca

Ha a soros uniós vezető ország első embere nem is elnöke már egy ideje az Európai Tanácsnak, mégis lehetőséget ad a 28-aknak az előrelépésre, hogy „erős ember” mondhatja el a héten Róma nevében az uniós programbeszédet Strasbourgban. Matteo Renzi, Olaszország 39 éves balközép miniszterelnöke, Firenze korábbi polgármestere nemcsak országa legnépszerűbb politikusának számít, de a Demokrata Párt (PD) jó májusi európai parlamenti választási eredményével (csaknem 41 százalék) felértékelődött a brüsszeli politikában.

Az uniós szocdem frakció legnagyobb tagállami küldöttségét adhatja a PD, Francois Hollande francia elnök és David Cameron brit kormányfő meggyengülésével pedig Renzi állhat most a talpán a legmagabiztosabban a „négy nagy” közül, leszámítva persze Angela Merkel német kancellárt. Ez szerepet játszhat az uniós pozícióosztozkodásnál is. Növekedés és munkahelyteremtés, az EU 2020 stratégiában a szociális elem hangsúlyozása, a törvénytelen migráció visszaszorítása: ezek a kedden kezdődő és december végéig tartó soros uniós olasz elnökség fő „hívószavai”.

Amelynek persze arra is ügyelnie kell, hogy a szakmai munkát ne szorítsák háttérbe az olyan látványos események, mint (várhatóan az ősszel) az új Európai Bizottság felállása. – Az olaszok olyan politikát szorgalmaznak, amely beindítja végre a gazdasági növekedést, és leszorítja a munkanélküliséget. (Ez náluk 13 százalék.) Sürgetik a stabilitási és növekedési paktum kevésbé merev értelmezését, a megszorítások politikájának felülvizsgálatát, magyarázza Molnár Anna, az olasz politika kutatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója.

Mint megjegyzi, mivel csak februárban állhatott fel a Renzi-kormány, késéssel készült el az uniós program, bírálatokat is kiváltva. „Az illegális migráció visszaszorítása és ennek európai ügyként való elismertetése elsődleges olasz érdek. A Mare Nostrum olasz mentőmisszió a Földközi-tengernek a »csizma« és Észak-Afrika közötti szakaszán hosszú távon finanszírozhatatlan Rómából. Évente 50 ezren is érkeznek menekültek, míg korábban, amíg működött a Tripoli és Róma közötti megállapodás, négyezerre is le tudták szorítani ezt a számot.

A közbülső Málta tehetetlen.” Renzi a múlt héten, az olasz képviselőházban elmondott beszédében hangsúlyozta, Európa nem fordíthatja el a tekintetét a tengerbe fúlókról. A nemcsak életkorát (a legfiatalabb talján kormányfő) vagy a nagypolitikában landolásának módját tekintve (korábban semmilyen választott országos tisztséget nem viselt), de lezser stílusában is szokatlan, új politikustípust megjelenítő Renzi optimista: ezer napra, egészen 2017 májusáig tervezi az olasz reformokat.

Ezzel is jelezni akarja, a PD, a Berlusconi-pártból kivált Új Jobbközép, valamint a centristák alkotta kormánykoalíciója ki akarja tölteni mandátumát. Ami pedig egyáltalán nem általános az olasz politikában; még az azóta hányatott sorsú Silvio Berlusconinak sikerült leginkább az utóbbi időkben...

A reformok között szerepel a többi közt a még a megalkotói által is fércműnek nevezett választási törvény módosítása az ország jobb kormányozhatósága érdekében vagy a közigazgatási reform. Ez utóbbi több mint hárommillió közalkalmazottat érint, és a köztisztviselők kötelező nyugdíjba vonulását irányozza elő, hogy 66 és negyedéves korukban adják át a helyüket a fiataloknak. A fiatal olaszok munkanélkülisége egyes helyeken 40–50 százalékos, az uniós átlag dupláját is eléri.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.