Erkölcsi kötelesség visszajuttatni a festményeket az örökösöknek

Hollandiában kiállításon mutatnak be a náci időszakban eltulajdonított, s időközben a múzeumokhoz került 139 alkotást.

A nácik által Európában a zsidóüldözés során eltulajdonított műkészeti alkotások történetében új fejezet kezdődött Hollandiában. A hollandiai múzeumok 139 olyan festményt, művészeti alkotást azonosítottak be, amelyeket feltételezhetően a náci időszakban vettek el eredeti, főleg zsidó tulajdonosaiktól. Négy éven át ellenőrizték Hollandia valamennyi múzeumának gyüjteményét, s ennek során bukkantak a kétes avagy gyanús sorsú alkotásokra, köztük Matisse, Klee és Kandinsky festményekre, amelyeket most kiállításon mutatnak be.

- Ezekről az alkotásokról tudjuk vagy feltételezzük, hogy erőszakkal elvették tulajdonosaiktól, illetve azok kényszerhelyzetükben váltak meg a festményektől – mondta kedden Siebe Weide, a hollandiai múzeumok szövetségének igazgatója. Mint közölte, az alkotások visszaadása “erkölcsi kötelesség” az örökösöknek. A vizsgálat 61 alkotásról egyértelműen kimutatta az eredeti tulajdonost. Így húsz névről van szó, akiknek örököseivel vagy már felvették a kapcsolatot, vagy még keresik őket. Az igazgató így megnevezte köztük a néhai Albert Stern műgyűjtőt, akinek unokáját a világháború idején a Bangma család rejtegette, s ők adták át az egyik Matisse képet még 1941-ben a múzeumnak. Az amszterdami Stedelijk múzeumnak egyébként talán a leglátogatottabb alkotása Henri Matisse 1921-ben festett egyik Odaliszk képe. A most kiállított darabok között vannak az impresszionista Isaac Israels, a modernista Paul Klee és Wassily Kandinsky festmények, miként olyan holland művészeké is, mint Jacob Gerkitsz Cuyp. Ugyancsak kiállítottak, szobrokat, rajzokat, régiségeket, köztük zsidó ünnepi tárgyakat.

Egy korábbi, 2006-ban ismertetett hasonló hollandiai rendszerezéskor a második világháború idején a múzeumokhoz került tárgyakra összpontosítottak, most viszont mindazokra az alkotásokra, amelyek 1933-at, a nácizmus németországi hatalomrakerülését követően kerültek el eredeti tulajdonosaiktól.

Hollandia nem az első ország, amely ilyen átvizsgálást határozott el a zsákmányolt műalkotások sorsáról Washingtonban 1998-ban rendezett nemzetközi konferencia óta. Amerikai és brit múzeumok csináltak hasonló leltárt, s adták vissza a tárgyakat örökösöknek. Jelenleg például Németországban és több más államban van folyamatban hasonló vizsgálat – emlékeztet az AP.

A holland múzeumok szövetsége holland nyelven egy weboldalra is feltette az eddig talált tárgyakat, amelyekről információt kérnek a lakosságtól az örökösök felkutatásához.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.