Erdogan kegyelemben részesíti sértegetőit

Visszavon minden pert Recep Tayyip Erdogan török elnök, amelyeket olyan emberek ellen indított, akik megsértették őt.

Erdogan pénteken egy rendezvényen vett részt Ankarában, ahol a meghiúsított puccskísérlet áldozataira emlékeztek. A török elnök itt jelentette be, hogy visszavonja a pereket, amelyeket azok ellen indított, akik megsértették őt.

- Most az egyszer elnéző leszek, s visszavonok minden pert, amelyeket az ellenem elhangzott sértések és tiszteletlenségek miatt indultak - mondta Erdogan, aki több száz ember ellen indított már ilyen eljárást.

A török elnök keményen odaszólt a nyugatnak is. Azt mondta, hogy nem lehetnek olyanok Törökország barátai, akik a puccsisták sorsa miatt aggódnak. Az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak azt üzente, "törődjenek a saját dolgukkal". Törökország több nyugati kritikát kapott, miután bevezette a szükségállapotot, s rajtaütött a feltételezett puccsistákon, valamint őrizetbe vettek 17 újságírót - írja a The Guardian.

- Egyetlen ember sem jött részvétet nyilvánítani sem az Európai Uniótól, sem a nyugattól - jegyezte meg Erdogan, aki ígéretet tett arra, hogy a törvényesség keretein belül igyekszik jogi megtorlást venni a puccsistákon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.