Erdő Péter pápa lesz?

XVI. Benedek belső köreiből szivárogtatták ki, hogy az esztergom-budapesti érsek, bíboros vezeti az európai jelöltek listáját.

Eddig még senki nem gondolt rá, de Erdő Péter bíboros nagyon is favorit az európai jelöltek között” – nyilatkozta a lehetőségről Olaszország első angol nyelvű lapjának, az Italian Insidernek egy a pápához közel álló vatikáni forrás még XVI. Benedek lemondásának a napján.

Ahogy a lap Szentszékhez közeli forrásai megjegyezték, Erdő a maga hatvan évével fiatal egyházfőnek számítana, egy hosszú mandátum pedig stabilitást jelentene abban a Vatikánban, amelyik még mindig XVI. Benedek lemondásának a sokkja alatt áll.

A magyar bíboros ráadásul megfelelne a néhai II. János Pál akaratának, vagyis hogy a mindenkori pápa európai legyen, és az öreg kontinens maradjon a katolikus egyház központja. Ez az akarat érvényesült már 2005-ben is, amikor a nagy befolyású Hittani Kongregáció vezetője, a német Joseph Ratzinger lépett XVI. Benedek néven a trónra.

Erdő Péter 1952. június 25-én született Budapesten, hat gyermekből az elsőként. A piarista gimnáziumban végzett, pappá 1975-ben szentelték, 1977-től 1980-ig Rómában, a Pápai Lateráni Egyetemen tanult kánonjogot. 1998 és 2003 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora volt. Püspökké 2000-ben, bíborossá 2003-ban szentelték, és ebbéli tisztségében két évvel később ott volt azon a konklávén, amely XVI. Benedeket pápának választotta meg. 2005-től ő a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának az elnöke, 2007-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

A brit fogadóirodáknál Erdő Péter nem áll jól, a nigériai Francis Arinze, a ghánai Peter Turkson és a kanadai Marc Ouellett bíboros viszont annál inkább.

XVI. Benedek tavaly februárban huszonkét új bíborost szentelt fel, akik közül csak négyen voltak nyolcvan év felettiek, azaz eleve kirekesztettek a pápaválasztó konklávén részt vevő egyházi főméltóságok köréből. A huszonkét új bíboros között heten olaszok, amivel az olaszok száma 30-ra emelkedett a 213 fős Bíborosi Kollégiumban. Pápaválasztó bíboros 117 van, ebből 62-en európaiak. Latin-amerikai 16, olasz 28 van a pápaválasztók között.

Erdő Péter
Erdő Péter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.