Épül a híd a két éve elcsatolt Krímbe

A fekete-tengeri Tuzla szigetére, a Krímre vezető híd építkezésére látogatott az orosz elnök a félsziget Oroszországhoz csatolásának második évfordulóján. Vlagyimir Putyin előbb helikopterről nézte meg a munkálatokat, majd az ott dolgozókkal találkozott, és értekezletet is tartott a Krím és Szevasztopol szociális-gazdasági fejlesztéséről.

A Kercsi-szorosban zajló építkezés február közepén kapta meg a szükséges engedélyeket, és a Putyin bizalmasának számító milliárdos, Arkagyij Rotenberg cége, a Sztrojgazmontazs kapott megbízást a több mint 228 milliárd rubeles (mintegy 913 milliárd forintos) beruházás kivitelezésére. A tervek szerint 2019. június végére elkészülő, Tamany és Kercs között 19 kilométeren húzódó hídon az autó- és a vasúti közlekedésre is lesz lehetőség.

Putyin emlékeztetett arra, hogy a Krím és Oroszország krasznodári régiója közötti hidat már a 20. század elején II. Miklós cár is meg akarta építtetni, aztán Sztálinnak voltak ilyen tervei, de mindannyiszor meghiúsultak e kísérletek. Most viszont valóra kell váltani ezt a történelmi ügyet – mondta az orosz elnök a Komszomolszkaja Pravda orosz napilap tudósítójának beszámolója szerint.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.