EP: fontos szakbizottsági helyek magyaroknak

Döntött az Európai Parlament csütörtökön Strasbourgban arról, melyik szakbizottságban dolgoznak az egyes képviselők főtagként a következő két és fél évben, illetve sok bizottságban már megválasztották a vezető tisztségviselőket is.

Néhány bizottság esetében a vezető tisztségekről hétfőn születik döntés. A magyar EP-képviselők közül bizottsági alelnöknek választották, illetve hétfőn választhatják Gál Kingát (Fidesz, állampolgári jogok  bizottsága), Járóka Líviát (Fidesz, nőjog-esélyegyenlőség) Gurmai  Zitát (MSZP, alkotmányügy), Göncz Kingát (MSZP, állampolgári jogok),  Deutsch Tamást (Fidesz, költségvetési ellenőrzés) és Hankiss Ágnest (Fidesz, petíciók).

Szájer József, a néppárti (Fidesz-KDNP) magyar delegáció vezetője sajtótájékoztatóján – Schmitt Pál EP-alelnöki tisztségére is utalva – úgy vélte, a delegáció számára áttörő eredményeket hozott a döntésekkor az, hogy a magyar választók elsöprő többséggel támogatták a Fidesz jelöltjeit az EP-választáson, illetve az elmúlt öt esztendőben a néppárti képviselők komoly tekintélyre és tapasztalatra tettek szert az EP-ben.

Úgy vélte, olyan befolyási lehetőségeket sikerült megszerezni, amilyenre eddig nem volt példa, például a parlamenti alelnökség. Az elnökké választott lengyel Jerzy Buzekkel így együtt olyan vezetése lesz az EP-nek, amely semmiképpen nem hagyhatja figyelmen kívül a térség szerepét - hangoztatta. A bizottsági tisztségek közül, az említettek mellett Szájer kiemelte azt is, hogy két testületben magyaré lett az Európai Néppárt politikáját egy adott bizottságban irányító koordinátori szerepkör is: a költségvetési bizottságban Surján Lászlóé, a szociális és foglalkoztatásiban Őry Csabáé. Emellett az erdélyi Tőkés László az emberi jogi bizottság, a felvidéki Bauer Edit pedig a nőjogi bizottság koordinátora lett.

Szájer hangoztatta, hogy a halászatin kívül minden EP-szakbizottságban dolgozik majd néppárti képviselő.

Tabajdi Csaba, az MSZP delegációjának vezetője az MTI-nek korábban nyilatkozva már jelezte azt, hogy egy négytagú delegáció életében nagyon komoly pozícióknak tartja azokat a tisztségeket, amelyekhez a magyar szocialista képviselők jutottak a bizottságokban és a frakcióban, amely utóbbinál Herczog Edit alelnök lett. Szájer a delegációval kapcsolatban beszámolt arról is, hogy a Fidesz delegációjának elnökévé őt, Schmitt Pál megüresedett tiszteletbeli elnöki helyére pedig Tőkés Lászlót választották meg. Utóbbi gesztussal azt is szeretnék kifejezni, hogy a magyar képviselők egy nemzethez tartoznak, külön egységet alkotnak az EP-n belül, és közösen küzdenek a nemzeti célokért - emelte ki.

A delegációvezető elmondta azt is: Buzek után José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnöknek is átadták azt a könyvet, amely a 2006. október 23-i budapesti rendőri fellépésről készült.

Nyilatkozott csütörtökön magyar újságíróknak maga Buzek is, aki jelezte, hogy tanulmányozni fogja a kötetet. Megerősítette ehhez kapcsolódva azt is, hogy munkája középpontjában az emberi jogok védelme áll majd.

Egy kérdésre válaszolva az EP-elnök leszögezte: teljesen természetes, hogy az unió tagországaiban, az EU munkájában korlátozás nélkül használhatják az unió hivatalos nyelveit. Biztosítani kell lehetőség szerint a szabad nyelvhasználatot a nem hivatalos nyelvek esetében is – tette hozzá.

Ami a bizottsági tagságot illeti, az említetteken kívül eldőlt, hogy az MDF-es Bokros Lajos a költségvetési bizottságban dolgozik majd. A Jobbik EP-képviselői közül Morvai Krisztina a mezőgazdasági, Balczó Zoltán az ipari, Szegedi Csanád a regionális fejlesztési bizottságban vállalt tagságot. A néppárti magyar képviselők közül Gyürk András a fejlesztési bizottságban, Győri Enikő a gazdasági, Kósa Ádám a szociális, Áder József a közegészségügyi, Glattfelder Béla a mezőgazdasági, Schöpflin György az alkotmányügyi bizottságban tevékenykedik főtagként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.