Enyhítették a holokauszttagadó büntetését

Gerd Honsiknak öt helyett négy évet kell rács mögött töltenie. Az osztrák férfit először a Felmentés Hitlernek? című könyve miatt ítélték el 1992-ben.

Enyhítette egy holokauszttagadásért elítélt osztrák férfi büntetését hétfőn a bécsi fellebbviteli bíróság. Az első fokon kiszabott öt év börtönbüntetést négyre csökkentették. Gerd Honsikot a náci eszmék hirdetését és a holokauszt tagadását tiltó osztrák törvény többszöri megszegésében találták bűnösnek. A törvénybe ütköző állításokat a saját maga által alapított Halt! (Állj!) című folyóiratban és verseskötetekben publikálta.

Honsikot először 1992-ben, Felmentés Hitlernek? című könyve miatt ítélték el náci eszmék hirdetése és a gázkamrák létezésének tagadása vádjával, de ő a fellebbezési eljárás alatt Spanyolországba szökött. Az Ausztriában terhére rótt tettek a spanyol törvények értelmében nem bűncselekmények. A spanyol hatóságok végül 2007-ben, európai elfogatóparancs alapján adták ki a férfit Ausztriának. Második perében súlyosbító körülményként figyelembe vették az is, hogy az első elmarasztaló ítélet után folytatta korábbi tevékenységét.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.