Halva született ötlet a palesztin államról szóló ENSZ-határozat

Az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei szombaton jóváhagytak egy állásfoglalás-tervezetet a palesztin állam létrehozásáról, melyet benyújtanak az ENSZ Biztonsági Tanácsának.

A szervezet napokon belül szavazhat a kérdésről. Az arab országok külügyminiszterei tárgyalásokat követően állapodtak meg az ENSZ-határozat tervéről Kairóban. A miniszterek a találkozó után nyilatkozatukban közölték, hogy Jordánia a BT arab tagja nemzetközi támogatást is kap a határozat támogatásához. Az Arab Liga vezetője Nabil al-Araby elmondta, hogy Jordánia napokon belül bemutathatja a tervezetet a Biztonsági Tanácsnak.

Reuters megemlíti, hogy a palesztin államról szóló határozat nem valószínű, hogy támogatást szerez az ENSZ BT-ben, melynek tagja a vétójoggal is rendelkező Egyesült Államok, Izrael legfontosabb szövetségese.

A Liga ülésszakának megnyitóján felszólalt Mahmúd Abbász palesztin elnök, aki szerint Izrael nem hagyott más választást népének, mint közvetlenül a nemzetközi közösséghez fordulni. A jelenlegi helyzet a palesztin területeken nem folytatható - tette hozzá. Abbász szerint Izrael már nem a partnerük, és nem maradt más, csak az, hogy a kérdést nemzetközivé tegyék.

Jordania már a múlt hónapban is próbálkozott a tervezettel a Biztonsági Tanács tagjainál, azzal a céllal, hogy az izraeli megszállásnak véget vessenek 2016 novemberéig. A diplomaták már akkor kiegyensúlyozatlannak nevezték a palesztin államról határozó szöveget.

Franciaország, Nagy-Brittania és Németország is elkészíti saját tervezetét, mely a diplomaták szerint meghatározott paraméterek alapján próbál véget vetni a konfliktusnak. A három ország még nem terjesztette be a tanács 15 tagjának a határozat szövegét.

Mahmúd Abbász beszédében figyelmeztetett, hogy a kormánya korlátozhatja a kapcsolatokat Izraellel, és felfüggesztheti a biztonsági koordinációt, ha a tervezet nem felel meg a BT-nek. A palesztin vezető szerint, ha ez így lesz, akkor azért Izraelé a felelősség.

A palesztinok független államot szeretnének Ciszjordánia és a Gázai övezet területén, Kelet-Jeruzsálem fővárossal, az 1967-es határok alapján. Izrael egy független és demokratikus palesztin állam ötletét elfogadja, a meglévő Izrael mellett, de nem fogadta el a régi határok visszaállítását a tárgyalások végső szakaszában.

A két állam közti tárgyalások idén áprilisban kudarcba fulladtak, a kapcsolatok pedig megromlottak, mivel nyáron ötven napos háborúra került sor Izrael és a Hamász fegyveresei között a Gázai-övezetben.

Franciaország pénteken azt mondta, hajlandó elismerni a palesztin államot, hogy ha a végső nemzetközi erőfeszítés a konfliktus rendezésére meghiúsul. A francia parlamenti képviselők következmények nélküli parlamenti szavazást tartanak arról december 2-án, hogy a francia kormány ismerje el a palesztin államot, miután Svédország, Nagy-Brittania, Írország és Spanyolország is hasonlóan döntött.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.