Emberi jogi perre készül a hidegvérű tömeggyilkos

Pert indít a fogva tartásának körülményei miatt a Norvégiában 77 ember meggyilkolása miatt 21 éves börtönbüntetésre ítélt Anders Behring Breivik. Szerinte ugyanis megsértik az emberi jogait azzal, hogy magánzárkában tartják.

A 36 éves Breiviket 2011-es ámokfutása után kapták el , és azóta csak a börtön személyzetével, ügyvédeivel és két évvel ezelőtti haláláig az édesanyjával találkozhatott. Ügyét várhatóan a jövő márciusban tárgyalja egy oslói bíróság – idézte a Reuters az elítélt ügyvédjét, Oeystein Storrvikot, aki azt is elmondta, hogy ügyfele személyesen akar részt venni a tárgyaláson, de még nem tudni, lehetővé teszik-e ezt a számára.

Breivik 2011. július 22-én előbb Oslóban egy autóba rejtett pokolgéppel ölt meg nyolc embert, majd egy közeli szigeten hidegvérrel válogatás nélkül tüzet nyitott egy ifjúsági tábor résztvevőire. Börtönkörülményeire már korábban is panaszkodott, sőt, éhségsztrájkkal is fenyegetőzött.

A tömeggyilkost eddig két fegyintézetben tartották fogva. Az, amelyikben most feltehetőleg most őrzik, nem kommentálta a perről szóló hírt. Korábbi börtönének igazgatója viszont még 2013-ban azt mondta, az elítéltet azért kellett magánzárkában tartani, mert félő volt, hogy túszul ejt valakit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.