Embereket ölt a szumátrai vulkán

A Szinabungnak egy kirándulásnyi gyerek is áldozatul esett. Eddig tizennégy halottról tudnak a hatóságok.

Három év után szombaton Szumátra szigetén újra kitört a Szinabung vulkán. Helyszíni jelentések szerint forró hamu és törmelékanyag két kilométerre lövellt felé a levegőbe, ötkilométeres körzetben borítva be a környéket. Hatósági közlések szerint a természeti katasztrófának eddig 14 halálos áldozata van, Szutopo Purwo Nugroho, az indonéz katasztrófa-elhárítás szóvivője szerint pedig van közöttük több gyerek is, akiket az iskolájuk vitt el egy környékbeli kirándulásra.

A Szinabung már szeptember óta aktív, és bár eddig még nem tört ki, elővigyázatossági intézkedésként a helyi falvakból több ezer embert evakuáltak. Egy szerencsétlenre sikerült időzítéssel egy részüknek – a vulkán öt kilométeres sugarán kívül élőknek – most pénteken engedték meg, hogy visszatérjenek, de tizenhatezer ember így is négy hónapja menekülttáborokban él a vulkán miatt.

A Szinabung csak az egyike Indonézia 130 aktív vulkánjának. A 2010 előtti négyszáz évben egyszer sem tört ki, de amikor három éve megtette, két embert rántott magával a halálba és 30 ezer ember vált miatta földönfutóvá.

Indonézia az Új-Zálandtól Tűzföldig húzódó negyvenezer kilométeres csendes-óceéáni tűzgyűrűn fekszik, ahol a tektonikus lemezek elmozdulásai miatt rengeteg a vulkán, a földrengés és a cunami is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.