Elzárnák a pénzcsapot Trump párttársai

Újabb nyílt levelet tettek közzé csütörtökön az Egyesült Államokban republikánus tisztségviselők és néhány volt politikus, akik most azt javasolják, hogy a pártvezetés ne folyósítson több pénzt a párt elnökjelöltje, Donald Trump kampányára.

Több mint hetven republikánus írta alá a nyílt levelet, amelyet a Republikánus Országos Bizottság (RNC) elnökének, a párt vezetőjének, Reince Priebusnak címeztek. Az aláírók szerint a pártnak nem kellene segítenie Donald Trumpot a novemberi elnökválasztáson, s ezért be is kellene szüntetnie kampánya támogatását. A pénzt szerintük a republikánus képviselők és szenátorok választási kampányára kellene átcsoportosítani.

„Donald Trump megosztó politikája, meggondolatlansága, hozzá nem értése és minden eddigi rekordot megdöntő népszerűtlensége azzal a kockázattal jár, hogy a választásokon a demokraták földcsuszamlásszerű győzelmet aratnak majd, és ezt csakis az RNC rendelkezésére álló anyagi forrásoknak a sérülékeny képviselő- és szenátorjelölteknek történő átcsoportosításával lehet megelőzni" – olvasható a nyílt levélben, amelynek részleteit elsőként a Politico című lap hozta nyilvánosságra.

Az aláírók a többi között azt is hangsúlyozzák: Donald Trump önkényuralmi hajlamát bizonyítja, hogy egy egész vallást tiltana el attól, hogy hívei belépjenek az országba, parancsot adna a hadseregnek, hogy a törvény megszegésével foglyokat kínozzanak, figyeltetné a törvénytisztelő amerikai muszlimokat, és elnöki rendeleteket hozna további jogtalan és alkotmányellenes intézkedések végrehajtására.

Az aláírók között néhány volt képviselő és szenátor, továbbá a párt több tucatnyi korábbi alkalmazottja, különböző szintű tisztségviselője szerepel. Fajsúlyos politikusok és közéleti személyiségek azonban nem adták a nevüket a levélhez.

A Republikánus Párt vezetői nem kommentálták az újabb nyílt levelet, annál is kevésbé, mivel egyelőre csak a sajtóban jelentek meg részletek, a pártnak még nem küldték el a levelet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.