Elvitték a keresztet a lengyel elnöki palota elől

A csaknem négy méter magas fakeresztet cserkészek állították fel az elnöki palota előtt azután, hogy Lech Kaczynksi április elején életét vesztette egy repülőgép-szerencsétlenségben. Még a katolikus egyházat is megosztotta a számos szimpátia- és ellentüntetéssel kísért ügy.

Hónapokig tartó huzavona után végül eltávolították a lengyel elnöki palota előtti térről az ott felállított fakeresztet.

Az elnöki hivatal csütörtöki bejelentése szerint a keresztet az államfői palota kápolnájában helyezték el. A csaknem négy méter magas fakeresztet cserkészek állították fel az elnöki palota előtt azután, hogy Lech Kaczynski április elején életét vesztette egy repülőgép-szerencsétlenségben. Az utóbbi hónapokban tömegek tüntettek a kereszt eltávolítása mellett és ellen egyaránt. Még a lengyel katolikus egyházat is megosztotta a kérdés: egyesek a kereszt eltávolítása mellett foglaltak állást, arra hivatkozva, hogy az ügy erősen átpolitizálódott, mások viszont azt mondták, hogy maradjon a helyén mint a lengyelek erős hitének jelképe.

A néhai Kaczynski elnök ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski és hívei többször tüntettek a vitatott keresztnél a júliusban államfővé választott Bronislaw Komorowski ellen. Múlt héten a lengyel nemzeti konzervatívok fáklyás felvonulást tartottak a keresztnél.

Az elnöki palota elé állított kereszt hívei az utolsó pillanatig tüntettek az eltávolítás ellen
A man holds a small cross as he stands in front of the Presidential Palace in Warsaw September 16, 2010. Security officers removed on Thursday a wooden cross from in front of Poland's presidential Palace, infuriating supporters of the late president Lech Kaczynski whose death in a plane crash it was meant to honour. REUTERS/Peter Andrews (POLAND - Tags: POLITICS RELIGION CIVIL UNREST)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.