Elvitték a demonstrációra hívó kínai aktivistát

Hivatalos eljárás indult egy kelet-kínai aktivista ellen, aki nem volt hajlandó visszavonni demonstrációra történő felhívását a Tienanmen téri diáklázadások idei évfordulóján, sem pedig eltávolítani fényképes bejegyzését az internetről - jelentette a hongkongi South China Morning Post című lap kedden.

A 37 éves Ku Ji-mint „államellenes felforgatás gyanúja” miatt már korábban őrizetbe vette a rendőrség. A férfit, aki szerelőként dolgozik, június eleje óta tartják fogva egy Csiangszu tartományi, Csangsu városi hatósági intézményben.

Ku május végén hivatalosan is kezdeményezte a demonstrációt a 24 évvel korábban levert tüntetésekre, az áldozatokra történő megemlékezés céljából, amit a hatóságok visszautasítottak.

Ku az évfordulós megemlékezés részeként több fényképet is feltöltött a Tencent QQ szolgáltatónál nyitott mikroblogjára. Egyik üzenete pedig így szólt: „az idei év lejártával távolítsátok el a kínai kommunistákat; június 4-én a városban mészárlás volt”.

- Azt gondolom, hogy a vád egy kicsit súlyos. Ha egy teljesen átlagember képes az államhatalom felforgatására, akkor ennek az országnak nagyon könnyű az államhatalmát felforgatni - mondta Hszü Jan, az aktivista felesége az újságnak. Hozzátette: a rendőrök annyit közöltek, hogy az ügy férjének június negyedikével kapcsolatos közleményeivel és a fényképekkel van összefüggésben.

A szárazföldi Kínában továbbra is tabu az 1989-es megmozdulások témája, s az évfordulók idején a hatóságok fokozottabban lépnek fel minden, a múltat idéző kísérlet ellen. Az ifjabb generáció többsége lényegében nem ismeri a 24 évvel korábbi eseményeket, de mindig akadnak jó néhányan, akik megtalálják a módját annak, hogy emlékeztessenek Kína legújabb kori történelmének sötét fejezetére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.