Elvehetik Tőkéstől az állami kitüntetést

Victor Ponta román miniszterelnök kész ellenjegyezni egy esetleges elnöki rendeletet, amelyben visszavonják az európai parlamenti képviselő román állami kitüntetését - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség a kormányfő egy vasárnap esti tévéinterjúját idézve.

Az Antena 3 hírtelevízióban Ponta hozzátette: erről hétfőn hivatalos átiratot is küld az elnöki hivatalnak. Megjegyezte: volt már precedens arra, hogy ellenjegyzett egy állami kitüntetés visszavonásáról szóló rendeletet, és ezt Tőkés László esetében is kész megtenni.

Tőkés 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének huszadik évfordulóján kapta meg a legmagasabb román állami kitüntetés, a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért. A legfőbb román közjogi méltóságok mindegyike bírálta Tőkés Lászlót azért, mert a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen azt javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy ezt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

Kitüntetésének visszavonását elsőként Crin Antonescu szenátusi elnök, a Bukarestben kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) liberális társelnöke vetette fel a román EP-képviselő következetesen „románellenes” hozzáállásáért. Pénteken a külhoni románság képviselőinek részvételével megtartott 11. Marosfői Nyári Egyetemen résztvevői a rendezvény zárónyilatkozatában kérték fel az államfőt, hogy vonja vissza az érdemrendet az általuk szélsőségesnek nevezett magyar politikustól,"aki minden eszközzel Románia és a románság ellen harcol.

Korábban Traian Basescu államfő is a román állampolgárságra méltatlannak nevezte az EP-képviselőt, de az érdemrend visszavonására irányuló kérésekre nem reagált.

Az őt ért támadásokat és az érdemrend visszavonását célzó követelést Tőkés László a véleménynyilvánítási szabadság megvonásaként értékelte. „Íme, megfogant az uszítás, Romániában diktatorikus viszonyok állnak fenn. Jómagam nem kitüntetésért harcoltam Temesváron. Emberi méltóságomban sértenek meg ezzel a javaslattal" - mondta pénteken a magyar közmédiának nyilatkozva Tőkés.

Basescu májusban a korrupcióért hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Catalin Voicu volt szociáldemokrata szenátortól, korábbi nemzetbiztonsági tanácsadótól vont vissza állami kitüntetést. 2007-ben Corneliu Vadim Tudortól, a Nagy Románia Párt elnökétől is megvonták a Románia Csillaga érdemrendet, miután botrányt rendezett azon a parlamenti ülésén, amelyen a román államfő elítélte a kommunizmus bűneit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.