Elutasították Berlusconi fellebbezését

Az olasz alkotmánybíróság szerdán elutasította Silvio Berlusconinak, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnökének fellebbezési kérelmét a Mediaset-perrel kapcsolatban, amelyben a volt kormányfőt adócsalásért első- és másodfokon is elítélték. A felfüggesztett, de jogerős börtönbüntetés is azt jelentené, hogy a 76 éves politikust kizárják a parlamentből.

Az alkotmánybíróság közleménye szerint a milánói bíróság jogszerűen járt el a Mediaset-perben. Berlusconi a per és az ítélet megsemmisítését kérte az alkotmánybíróságtól. Azzal érvelt, hogy a 2010-ben zajló perben a milánói bíróság nem vette figyelembe akkori kormányfői hatáskörét és elfoglaltságait. Berlusconi ugyanis azt kérte, hogy a tárgyalások ne essenek azonos időbe a kormányülésekkel. Erre a bíróság nemet mondott, mert a miniszterelnök indoklását nem találta megalapozottnak ahhoz, hogy távol maradjon a tárgyalásoktól. Ezt erősítette meg az alkotmánybíróság is, hangsúlyozva, hogy Berlusconi volt az, aki a kijelölt tárgyalási napokra tette az általa vezetett kormány üléseit.

Az alkotmánybíróság mostani döntésével a Mediaset-per ősszel harmadfokon folytatódik, és a semmítőszék jogerőre emelheti a milánói bíróság ítéletét, amely tavaly októberben elsőfokon, majd idén májusban másodfokon is négy év börtönt szabott ki Berlusconira, és öt évre közhivatal viselésétől is eltiltotta. Elemzők szerint Berlusconit az utóbbi aggasztja, a négy év börtön ugyanis kedvezményekkel egy év felfüggesztettre csökkenhet, de ha az ítélet jogerőre emelkedik, kizárhatnák a parlamentből és a politikából.

A PdL politikusai még az alkotmánybíróság ítélete előtt a párt parlamenti frakciójának tömeges lemondásával fenyegettek, ami kormányválsághoz vezethet. A PdL miniszterei közös közleményben "csalódásukat és aggodalmukat" fejezték ki az alkotmánybíróság döntése miatt. Berlusconi röviden úgy reagált, hogy mindez nem befolyásolja a PdL és a balközép Demokrata Párt (PD) nagykoalíciójának sorsát.

Június 24-én a Ruby-perben várható a milánói bíróság ítélete. Az ügyészség kiskorú prostitúcióra való kényszerítése és hivatali hatalommal való visszaélés miatt 6 év börtönt kért Berlusconira a közügyektől való örökös eltiltással. Június 27-én a semmitőszéken folytatódik a Mondadori-per, amelyben vesztegetésért Berlusconi vállalkozói csoportját 560 millió euró bírságra ítélték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.