Elutasította a román parlament a bizalmatlansági indítványt

Elutasította szerdán a román parlament az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt, amely a kormány megbuktatására irányult.

Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szintén ellenzéki Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett indítvány elfogadásához 236 szavazatra lett volna szükség, de végül csak 130 képviselő és szenátor voksolt mellette,  272-en pedig elutasították.

Az ellenzék az átalányadó bevezetése, a kormány alárendeltségébe tartozó megyei intézmények vezetőinek politikai szempontok alapján történt leváltása és a gazdasági válság kezelése miatt kezdeményezte a kormány menesztését.

Gyakorlatilag nem volt esélye annak, hogy összegyűljön a kormány menesztéséhez szükséges szavazat, hiszen a Demokrata Liberális Párt  (PD-L) és a vele együtt kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) 74  százalékos parlamenti többséget élvez.

A szavazást követően Emil Boc miniszterelnök kijelentette: a szavazás eredménye azt tükrözi, hogy a kormány helyzete stabil, a  parlament egyetért azzal, hogy a kabinetnek folytatnia kell elkezdett munkáját. Hangsúlyozta: a gazdasági válság kezelésére hozott eddigi intézkedések pozitív hatásai máris érezhetőek a román gazdaságban.

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke tudni véli, hogy a kormánykoalíció törvényhozói nem voksoltak egyöntetűen. Szerinte az indítványt támogató szavazatok közül 16 voks kormánypárti képviselőtől és szenátortól származott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.