Eltűnt egy kilogramm dúsított urán

A moldovai-amerikai nyomozás azt gyanítja, hogy a hasadóanyag észak-afrikai bűnözők kezébe került.

Moldovai illetékesek elmondták az AP hírügynökségnek, hogy az atomfegyver készítésére is alkalmas urán feltehetőleg már külföldre került. A nyomozó szervek azt gyanítják, hogy a vásárlók valamelyik észak-afrikai országból kerültek ki.

Jóllehet az egy kilogrammos mennyiség töredéke annak, ami egy atombomba előállításához szükséges, az eset újfent bizonyítja, hogy létezik olyan feketepiac, amelyen a néhai Szovjetunió felületesen őrzött raktáraiból származó hasadóanyagok cserélnek gazdát - írta az amerikai hírügynökség.

Az amerikai hatóságok segítséget nyújtanak moldovai kollégáiknak abban, hogy sikerüljön kézre keríteni a feltételezett csempészbanda vezetőjét, egy orosz férfit. Keresnek továbbá egy észak-afrikai személyt is, aki gyanújuk szerint megpróbálta megvenni a szóban forgó uránmennyiséget, mielőtt elmenekült Moldovából.

Habár a két delikvens egyikét sem nevezték meg, az észak-afrikai kapcsolat aggasztja a hatóságokat: abban a térségben tevékenykedik ugyanis az al-Kaida terrorszervezet egyik ága, az Iszlám Maghreb al-Kaidája. Az aggodalom világosan kicsendül abból a jelentésből is, amelyet az amerikai szenátus külügyi bizottságának rangidős republikánus tagja, Richard Lugar szenátor stábja készített.

„Amennyiben megerősítést nyerne, hogy olyan régióból származó legális vásárló (vagy közvetítő) érintett az ügyben, ahol egy terrorcsoport tevékenykedik, akkor ez az eset lényegesen nyugtalanítóbb volna, mint a közelmúlt hasadóanyag-ügyletei, amelyekben hivatalos ügynökök léptek fel potenciális vásárlóként" - idézett az AP a Lugar-jelentésből.

A moldovai hatóságok júniusban hoztak létre különleges csoportot, miután tudomást szereztek az ország Dnyeszteren túli területén tevékenykedő csempészbandáról. Fedett titkos ügynökök felvásároltak egy kis mennyiségű uránt, megelőzve az észak-afrikai vevőt.

Ezután letartóztattak hat embert és lefoglaltak 4,4 gramm uránt, amelyet az "eladók" 420 ezer euróért kínáltak megvételre. Utóbbiak azt állították, hogy további kilenc kilogramm urán, valamint némi plutónium is van a birtokukban. A banda összesen 23 millió eurót kért a nagyobb mennyiségű uránért, amely nagyjából egyharmadát teszi ki annak a mennyiségnek, amely egyetlen atomfegyver előállításához szükséges.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.