Eltűnt a német hírszerzés épületének új tervrajza

Rejtélyes módon eltűntek a Bundesnachrichtendienst (BND), a német hírszerző ügynökség új, 1,6 milliárd eurós költségvetéssel készülő korszerű épületének tervrajzai.

Eltűntek a német szövetségi hírszerzés (BND) tervezett új berlini központjának titkos építési tervei. A Focus magazin erre vonatkozó értesülését hétfő délután a kormány szóvivője is megerősítette. Steffen Seibert hangsúlyozta, hogy rendkívül komolyan kezelik az ügyet, és hangsúlyozta: a kormány érdeke, hogy a történteket mielőbb felderítsék. A kancellári hivatal vizsgálatot rendelt el.

A gyanú szerint a rendkívül érzékenynek minősített és fontos biztonsági információkat tartalmazó dokumentumokat ismeretlen tettesek ellopták. A Focus szerint mindez egy évvel ezelőtt történt, a hetilap azonban csak most szerzett erről tudomást. A BND egyelőre nem nyilatkozott a történtekről. A Focus értesülése szerint az építési dokumentumok a tervezett berlini központ úgynevezett felvonulási területéről tűntek el, és valószínűleg bűnözők kezeibe kerültek.

A szövetségi hírszerzés jelenlegi központja a München melletti Pullachban van. A tervek szerint a BND mintegy négyezer alkalmazottja Pullachból és a hírszerzés más hivatalaiból egy ultramodern berlini központba költözne át, amely az illetékesek szerint Európa legkorszerűbb hírszerzési központja lenne. A költözést a közelmúltban 2014-re halasztották, a költségeket több mint 1,5 milliárd euróra becsülik.

Sajtóértesülések szerint az eltűnt dokumentumok rendkívül fontos és érzékeny biztonsági információkat tartalmaztak, egyebek között a terrorelhárítást, illetve a riasztást szolgáló berendezések elhelyezkedésére, valamint a tervezett épület műszaki és logisztikai központjának berendezéseire vonatkozóan. A BND egy korábbi – meg nem nevezett – képviselője azt hangoztatta, hogy a kár óriási mind anyagi tekintetben, mind pedig a hírszerzés tekintélyét illetően. Az idézett képviselő szerint a történtek megzavarhatják a német hírszerzés együttműködését a partner országok hírszerzéseivel. Washingtonban, Londonban vagy Párizsban ugyanis joggal tehetik fel a kérdést, vajon a BND biztonságosan őrzi-e saját titkos dokumentumait.

(hirado.hu/mti)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.