Eltörölték a Pinochet-diktatúrát

Nem nevezik többé diktatúrának Augusto Pinochet tábornok egykori rendszerét Chilében. A jobboldali kormány oktatásügyi minisztere bejelentette, a tankönyvekben mostantól a semlegesebb "katonai rezsim" elnevezés szerepel majd.

Átírják a történelmet a chilei tankönyvekben. Az iskolások ezentúl már nem Pinochet-diktatúráról tanulnak, hanem a jóval semlegesebb "katonai rezsimről". A tankönyvekben eddig többféle elnevezés élt, a dikatúráról a katonai kormányzáson át a katonai diktatúráig. Mostantól egységesen csak katonai rezsimről lehet írni. A változtatást tavaly decemberben fogadta el a nemzeti oktatásügyi tanács, és tegnap jelentette be az oktatásügyi miniszter.

Haral Beyer azt is hozzátette, hogy neki személy szerint semmi baja a diktatórikus rezsim elnevezéssel, szerinte is arról volt szó, ám a változást azt motiválja, hogy egy általános elnevezést adjon a demokrácia megdöntésétől a katonai diktatúrán át az átmenet időszakáig terjedő, 1973-tól 1990-ig húzódó 17 évre. A változatási javalast minden szakmai szűrön átment a döntés előtt - bizonygatta. Az új terminológiát a az első hat osztályban használt nyelvi és történelmi tankönyvekben használják majd.

Beyer cáfolta, hogy a változások hátterében az állna, hogy Chilében - a rendszerváltás óta először - jobboldali kormány van hivatalban és Sebastian Pinera elnök támogatói között több egykori Pinochet-kollaboráns is lenne.

Mint a hírügynökségek emlékeztnek rá, a Pinochet-diktatúrának több mint háromezer halálos áldozata volt. Csaknem 30 embert kínoztak a katonai rendszer pribékjei. Pinochet ellen indult ugyan per Chilében, ám 2006 végén, életének 92. évében bekövetkezett halála miatt ítélet már nem született.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.