Eltemették a halott bostoni merénylőt

A hatóságok titokban tartják, hogy Tamerlan Carnajevet hol helyezték örök nyugalomra.

Egy meg nem nevezett helyen eltemették Tamerlan Carnajevet, a bostoni pokolgépes merénylet egyik feltételezett elkövetőjét - közölte csütörtökön a CNN amerikai hírtelevízió. A temetés kérdése három héten nehezedett kínos teherként a családra, a temetkezési vállalkozóra és a hatóságokra, az özvegy ugyanis elhárította magától a felelősséget, a megkeresett temetők pedig mind elutasították, hogy sírhelyet biztosítsanak Carnajevnek. A csecsen férfi a rendőrökkel vívott tűzharc során kapott sebekbe és sérülésekbe halt bele.

A holttestet a temetőkkel folytatott meddő tárgyalások alatt a Bostontól 65 kilométerre lévő, Massachusetts állambeli Worcester egyik temetkezési vállalkozója tartotta magánál. A worcesteri rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy a temetést végül "egy bátor és együtt érző személy" kezdeményezése tette lehetővé.

A hatóság nem hozta nyilvánosságra, hol van Carnajev végső nyughelye, csak annyit közölt, hogy a holttest már nincs Worcesterben. A város rendőrfőnöke köszönetet mondott annak a meg nem nevezett településnek, amely a parcellát biztosította.

A rendőrökkel vívott végzetes összetűzés után Tamerlan holttestéért két hétig senki sem jelentkezett. Végül a feltételezett elkövető egyik, Amerikában élő nagybátyja, Ruszlan Carni bízta meg Peter Stefan worcesteri temetkezési vállalkozót a végtisztesség megadásával, ő azonban a feltételezett merénylővel szembeni ellenszenv miatt nem tudta elvégezni a feladatát. Dagesztáni temetés nem jöhetett szóba, mert a szülei útlevélproblémákra hivatkozva - és a korábbi híradásokra rácáfolva - közölték, hogy nem szállíttatják haza fiuk holttestét.

A temetéssel kapcsolatos huzavona egyik kellemtelen mellékzöngéje, hogy a muszlim szokások szerint egy halottat a lehető legkorábban el kell hantolni, a hamvasztani pedig nem lehet. Worcesterben tüntetők Temessétek a szemetet a szemétdombra! feliratú táblával tiltakoztak Carnajev eltemetése ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.