Eltemették a lezuhant utasszállító első áldozatát

Eltemették a szerencsétlenül járt indonéz utasszállító első áldozatát. A 49 éves asszonyt muzulmán szertartás szerint búcsúztatták az indonéziai Surabaya közelében.
Az asszony családjából összesen négyen utaztak a lezuhant repülőn. Eddig 17 holttestet emeltek ki a tengerből, egyelőre azonban megjósolni sem lehet, hogy hány áldozat szóródhatott szét a zuhanás és a becsapódás közben - közli a hirado.hu.

Az első áldozatokat meztelenül találták a tengerben kedden. A ruhát egy több ezer méteres zuhanás téphette le az áldozatokról, ami azt jelentheti, hogy a gép már nagy magasságban darabokra tört.

Továbbra is keresik a gép törzsét, ami a katasztrófa okának kiderítésében is fontos, a farokrész rejti ugyanis a repülési adatokat rögzítő fekete dobozokat. Indonéz, maláj, szingapúri és amerikai egységek végzik a kutatást Borneo közelében a tengerfenéken, a mentőegységek pedig folyamatosan hozzák partra a szerencsétlenül járt utasszállító darabjait.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért zuhant le a gép, a légi irányítás adataiból azonban már kiderült, hogy 9700 méteres magasságban repült. A pilóták ki akartak kerülni egy fenyegető viharfelhőt, ezért engedélyt kértek, hogy 11 ezer méter fölé emelkedjenek.

Egy Reutersnek nyilatkozó szakértő szerint a gép ezután olyan "elképesztően" meredek szögben kezdett emelkedni, amely meghaladja az Airbus A-320-as képességeit. A repülő ettől vészesen lelassult, majd "átesett", vagyis irányíthatatlanul zuhanni kezdett.

Közben Surabayában DNS-mintákat vesznek az utasok hozzátartozóitól, hogy megkönnyítsék az áldozatok azonosítását. Az Air Asia Surabayaból Szingapúrba tartó járata vasárnap tűnt el a radarokról Borneo közelében. A gép nem adott le vészjelzést. A repülőn 162-en utaztak, többségük indonéz állampolgár volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.