Eltávolították a tüntetőket Athén főteréről

A művelet során a rendőrök nyolc embert előállítottak „a környezetvédelemre vonatkozó törvények megsértése miatt".

Eltávolították a megszorító intézkedések ellen tüntető mozgalom, a „felháborodottak" tagjait a görög főváros főteréről a rendőrök és a városháza alkalmazottai szombaton, s nyolc embert előállítottak. A tüntetők több mint két hónapja táboroztak a hatalom és a tiltakozások jelképének számító Szintagma téren.

A május 25-én felállított sátrakat és ideiglenes építményeket lebontották, csakúgy, mint „a környezetet szennyező különböző tárgyakat" - közölte a rendőrség közleményében, amely szerint 25 teherautóra volt szükség a tér megtisztításához. A művelet során a rendőrök nyolc embert előállítottak: négy görög, két francia, egy német és egy spanyol állampolgárt, „a környezetvédelemre vonatkozó törvények megsértése miatt".

„Nem volt lökdösődés, de a maguk módján világosan a tudtunkra adták, hogy távoznunk kell" - mondta el az egyik eltávolított tüntető, aki csomagjával egy szomszédos utcában találta magát. „A tér kiürítése után megpróbáltunk egy transzparenst kifeszíteni, de azt mondták, azonnal vegyük le, ha nem akarjuk, hogy őrizetbe vegyenek bennünket" - mondta el az egyik "felháborodott".

Május 25. óta az azonos nevű spanyol mozgalom mintájára szerveződött görög „felháborodottak" több tízezer embert vittek ki az utcára a megszorító intézkedések és a hitelezők nyomása alatt lévő kormány reformpolitikája elleni békés tüntetésekre.

A parlament előtti, szállodákkal és középületekkel övezett Szintagma tér június 29-én és 30-án erőszakos tüntetések színhelye volt, amelyeket a rendőrség könnygázzal oszlatott fel. A tüntetők azt akarták megakadályozni, hogy a parlament elfogadja a négyéves megszorító csomagot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.