Elszabadult egy tartálykocsi Indonéziában

A teherautó féke elromlott, először kisbusszal ütközött, majd elsodort mintegy 30 munkást, és öt házba is belerohant.

Járművekbe, majd házakba rohant bele egy tartálykocsi szombat reggel Indonézia középső részén, a súlyos balesetben legkevesebb 18 ember vesztette életét. A szerencsétlenség Nyugat-Jáva tartomány Bangbayang településén történt.

Ade Risan mentésirányító elmondta, hogy a teherautó, amelynek féke felmondta a szolgálatot, először egy kisbusszal ütközött, majd elsodort mintegy harminc motorkerékpáros munkást, akik műszakkezdés előtt egy gyárkapunál várakoztak bebocsátásra. Sok gyerek éppen iskolába tartott a környéken - tette hozzá a mentős.

Tizenöten a helyszínen haltak meg, további három ember a kórházba szállítás közben vesztette életét. A teherkocsi csak azután állt meg, hogy az út túloldalára átsodródva öt házba is belerohant. A délkelet-ázsiai országban igen rossz a közlekedésbiztonsági helyzet, évente emberek százai halnak meg balesetekben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.