Elsöprő többséggel adtak új státuszt a palesztinoknak az ENSZ-ben

Az ENSZ közgyűlése 138 szavazattal, kilenc ellenében bólintott rá, hogy Palesztina szavazati joggal nem rendelkező megfigyelő ország legyen. A következő nagy próba a Nemzetközi Büntetőbíróság bevétele lehet.

Az ENSZ közgyűlése elsöprő többséggel, 138:9 arányban, 41 tartózkodás mellett szavazta meg New Yorkban helyi idő szerint csütörtök este, hogy Palesztina ezen a néven megkapja a szavazati joggal nem rendelkező megfigyelő ország státuszát. A palesztinok eddig állandó megfigyelők voltak; a világszervezet közgyűlése valamivel több, mint egy évvel azután szavazta meg a Vatikánéhoz hasonló megfigyelői státuszt a palesztinoknak, hogy kudarccal végződött Mahmúd Abbásznak, a Palesztin Hatóság elnökének arra irányuló kísérlete, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsával teljes jogú tagállamként ismertesse el Palesztinát.

Mahmúd Abbász és küldöttsége az ENSZ közgyűlésén, 2010-ben. A palesztinok szimbolikus mérföldkőnek nevezték a csütörtöki szavazást
Mahmud Abbasz és a palesztin küldöttség többi tagja az ENSZ közgyűlésén, 2010-ben

Bár a palesztinok még messze vannak attól, hogy elismerjék az államukat – ez a Gázai övezetet, Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet, az Izrael által 1967-ben megszállt területeket foglalná el –, az új státusszal lehetőségük nyílik arra, hogy részt vegyenek az ENSZ közgyűlési vitáiban, a tagszervezetek munkájában, és nem mellesleg bekerüljenek a Nemzetközi Büntetőbíróságba (ICC) is. A felvételük ide nem automatikus, és nincs rá garancia sem, az új státusz ellenzői azonban attól tartanak, hogy Abbászék az esetleges ICC-tagságot Izrael törvényszék elé idézésére fogják felhasználni. Ez Izraelen kívül az Egyesült Államoknak sincs ínyére.

Az ENSZ Közgyűlése napra 65 évvel ezelőtt, 1947. november 29-én szavazta meg, hogy a történelmi Palesztina területén egy arab és egy zsidó állam jöjjön létre. Az arab államok azonban elutasították a felosztást, és a rendezésről azóta sem született megállapodás. A szavazás előtti beszédében Abbász erre utalva azt mondta, 65 éve az ENSZ Izrael „születési bizonyítványát” állította ki; ő most arra kéri a világszervezetet, hogy állítsa ki Palesztina születési bizonyítványát is.

Ron Prosor, Izrael ENSZ-nagykövete a tanácskozáson megerősítette, hogy országa békében szeretne élni a palesztinokkal, de azt is bejelentette, hogy a palesztin államiságról szóló határozatot nem szavazza meg.

A szavazás után nyilatkozva Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a tartós rendezést célzó kétoldalú tárgyalások felújítására szólított fel. Mint mondta, hogy a palesztinoknak joguk van saját, független államhoz, de Izraelnek is joga van ahhoz, hogy szomszédjaival békében és biztonságban éljen. Hasonlóan nyilatkozott Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet, aki a közgyűlés határozata után felszólította a feleket, hogy haladéktalanul újítsák fel béketárgyalásaikat. Mint mondta, az Egyesült Államok ezekhez segítséget fog nyújtani, de felszólított mindenkit a térségben, hogy tartózkodjon a további „provokatív cselekedetektől”. Rice szerint a közgyűlési határozat új akadályt gördített a béke útjába.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter csütörtökön „szerencsétlennek és kontraproduktívnak" nevezte a közgyűlés határozatát. „Világosan értésre adtuk, hogy csakis a felek, az palesztinok és az izraeliek közötti közvetlen tárgyalások vezethetnek el a békéhez, amelyet mindkét fél megérdemel” – mondta a külügyminiszter. Clinton szerint ez a két nép számára létrehozott két államot feltételez, egy életképes és független Palesztinát, amely békében és biztonságban él egymás mellett a zsidó és demokratikus Izraellel. A palesztinok új státuszának ellenzői szerint palesztin állam csak az 1993-as oslói egyezmény alapján jöhet létre, amelynek a most elnyert új státusz ellentmond.

Az Abbász-féle Fatah által irányított Ciszjordániában a diplomáciai huzavona a szavazás után már nem sokakat érdekelt. Ramallahban több száz ember özönlött az utcákra ünnepelni. „A világ ma meghallotta a szavunkat” – mondta egyikük az AP-nek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.