Elsöprő többséget kapott az új kirgiz alkotmány

Csaknem az összes szavazat összeszámlálása alapján a kirgizek 90,8 százaléka fogadta el az új alkotmányt a hivatalos eredmények szerint a vasárnapi népszavazáson.

Az alaptörvény ellen szavazók aránya 8 százalék volt. Ez az eredmény a szavazóhelyiségek 96,5 százalékából származó részadatok összesítése alapján készült. A szavazói részvételi arány 65 százalékos volt. Ellenzéki vezetők kételkedtek hétfőn az eredmény hitelességében, szerintük lehetetlen, hogy ilyen magas legyen az alkotmányt megszavazók aránya.

 Adahán Madumarov, a Batun Kirgizisztán párt vezetője, Kurmanbek Bakijev elűzött elnök híve például azt mondta, hogy saját megfigyelőik a hivatalostól teljesen eltérő szavazatarányt számoltak. Omurbek Szuvanalijev volt belügyminiszter, az Ata-Zsurt párt elnöke "a képzelet szülöttének" nevezte az eredményt, és azzal vádolta meg az átmeneti kormányt, hogy "hatalmas csalást" követett el a választók regisztrálásakor.

 Az ellenzék és több emberjogi szervezet korábban bírálta a referendum kiírását is, mondván, hogy az túl gyorsan követi a dél-kirgizisztáni etnikai összecsapásokat, a helyzet túlságosan feszült még a térségben. Egészségügyi tisztviselők adatai szerint az üzbég kisebbség és a kirgizek összecsapásaiban 275 ember vesztette életét, más források 2000 halottról beszélnek. A kormány vezetője, Roza Otunbajeva - már néhány órával az urnák lezárása után, nem várva meg a hivatalos eredményt - kijelentette: a nép véget vetett a családok hatalmára épülő autoriter kormányzásnak. A referendum sikere megteremtette a legitim kormány alapját, megnyitotta az utat az őszi parlamenti választások előtt - vélekedett.

Az új alaptörvény jelentősen csökkenti az elnöki jogköröket a parlament javára, elkerülendő, hogy egy kézben összpontosuljon a hatalom. Ötévenként lesznek parlamenti választások, az elnököt pedig csak egyszer lehet majd megválasztani, hat évre. Otunbajeva ideiglenes elnök lesz 2011 végéig. Kirgizisztán lesz az első ország Közép-Ázsiában, ahol parlamentáris rendszert vezetnek be - hangzott az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség értékelése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.