Elraboltak négy olasz újságírót Szíriában

Az olasz hatóságok azonnal válságkezelő csoportot hoztak létre, hogy kiszabadítsák őket.

Négy olasz újságírót raboltak el Szíria északi részén - jelentette szombatra virradóra az olasz média.

A római külügyminisztérium is megerősítette közleményében, hogy olasz újságírókat raboltak el, de részletekkel nem szolgált, és azt sem derült ki a tájékoztatójából, hogy hány sajtóssal történt ez.

A tárca közölte, hogy az olasz hatóságok azonnal válságkezelő csoportot hoztak létre, hogy kiszabadítsák őket. A hatóságok arra kérték a sajtót, hogy „maximális diszkrécióval” kezelje az ügyet, mert a foglyok biztonsága jelenleg a legfontosabb.

A híradások szerint a bűncselekmény a török határnál történt, állítólag még péntekre virradóra. A La Repubblica című napilap honlapján megjelent hír szerint a RAI olasz közszolgálati televízió egyik riporterét és három szabadúszó újságírót raboltak el. Egyes jelentések szerint az utóbbi három közül az egyik egy olasz-szíriai állampolgársággal rendelkező nő, aki egy olasz újságnak dolgozik.

Tavaly december 12-én is elraboltak Szíriában egy olasz, illetve két orosz újságírót, és mindhármukat február 4-én engedték szabadon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.