Előzetesben a bukaresti főpolgármester

A bukaresti törvényszék harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Sorin Oprescut, Bukarest főpolgármesterét hétfőn, akit kenőpénz elfogadásával gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A vádhatóság szerint a főpolgármesteri hivatalnál bejáratott módszer volt, hogy Oprescu és emberei olyan cégeknek adtak megbízási szerződéseket, amelyek nyereségük kétharmadát a döntéshozók megvesztegetésére fordították. Oprescut vasárnapra virradóan vették őrizetbe, miután tetten érték, hogy 25 ezer eurónyi kenőpénzt vett át – közölte a DNA.

Az ügyészek a főváros temetőit működtető önkormányzati intézmény, valamint a Brancovenesti-paloták kulturális központ vezetőit és Oprescu volt gépkocsivezetőjét is őrizetbe vették. Az előzetes letartóztatási kérelem indoklásában az ügyészek azt írták: a két önkormányzati intézménynek szokatlanul magas költségvetési keretet biztosított a városháza az utóbbi két évben, amelynek egy részét a közbeszerzéseken nyertes cégek a hivatalnokok megvesztegetésére fordították.

A főpolgármester egyik feljelentője a törvényszék elé került vallomásában elmondta: Oprescu rendszeresen saját - a fővároshoz közeli Ciolpani nevű faluban lévő - házában vette át részesedését a kenőpénzből. A feljelentő szerint - aki azt állította, húsz alkalommal járt a főpolgármesternél és egymillió eurónyi kenőpénzt adott át neki - Oprescu a lehallgatástól tartva telefonkészülékek nélkül engedte be vendégeit lakásába, és állítólag egy olyan elektronikus szerkezetet is használt, amellyel zavarta a telefonhálózatot.

A magát ártatlannak mondó Oprescu fellebbezett a szabadságát korlátozó intézkedés ellen, de ennek elbírálásáig is előzetes letartóztatásban marad. Amennyiben előzetes letartóztatása jogerőre emelkedik, a főpolgármestert Bukarest prefektusa (kormánymegbízottja) várhatóan felfüggeszti tisztségéből.

Oprescu 2008-ban függetlenként került a román főváros élére, de 2012-ben volt pártja, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt támogatásával újrázott.

A jobbközép ellenzék Oprescu lemondását követeli, Victor Ponta miniszterelnök csak annyit mondott, hogy csodálkozva követi az ügy fejleményeit, de nem fog azokhoz csatlakozni, akik most Oprescu ellen fordultak.

Romániában a jövő évben önkormányzati választásokat tartanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.