Előzetesbe került a volt ukrán igazságügyi miniszter

Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a kijevi Pecserszk kerületi bíróság Olena Lukas volt igazságügy-minisztert, aki azonban óvadék ellenében szabadlábra helyezhető.

Az óvadék mértékét a bíróság a minimálbér 4200-szorosában állapította meg, ami több mint 5 millió hrivnya, azaz csaknem 63 millió forint. A volt miniszter újságíróknak kijelentette, hogy neki nincs ennyi pénze, ezért "barátai és kollégái" segítségében bízik.

A Majdan-tüntetések nyomán hivatalából eltávolított Viktor Janukovics volt államfő hívei által alakított Ellenzéki Blokk képviselői még a bírósági döntés előtt jelezték, hogy készek letenni az óvadékot Lukas szabadlábra helyezéséért.
Olena Lukas az európai integrációért és hatalomváltásért folytatott kijevi tüntetéssorozat idején töltötte be az igazságügy-miniszteri posztot. Nevéhez fűződik a gyülekezési és szólásszabadságot jelentősen korlátozó, úgynevezett diktátori törvények megalkotása, amelyeket botrányos körülmények között fogadott el a parlament a tüntetések idején.

A volt miniszter ellen 2,5 millió hrivnya (több mint 31 millió forint) állami pénz elsikkasztásáért emeltek vádat, de nem kizárt, hogy a Majdan-tüntetések idején tett nyilvános kijelentései és cselekedetei miatt is megvádolják.

Lukast a hatóságok csütörtökön vették őrizetbe Kijevben. Tavaly május végén indítottak ellene büntetőeljárást, azóta azonban ismeretlen helyen tartózkodott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.