Először beszélt náci múltjáról az Oetker-család

August Oetker szerint apja, a néhai Rudolf-August a második világháború után is fenntartotta szélsőjobboldali nézeteit.

Először beszélt az Oetker család valamelyik tagja a Dr. Oetker néven ismert, bielefeldi székhelyű élelmiszer-ipari vállalatcsoport náci múltjáról. – Az apám nemzetiszocialista volt – mondta a Die Zeit hamburgi hetilapnak August Oetker apjáról, a néhai Rudolf-August Oetkerről, aki 1941-ben kezdett el dolgozni a családi cégnél, és azt 1944 után irányította.

August szerint az apja a második világháború után is fenntartotta szélsőjobboldali nézeteit, a náci időkről azonban egyáltalán nem akart beszélni. Hat évvel az ő halála után August történészeket bízott meg a hazánkban főleg puding- és sütőporairól, valamint mélyhűtött pizzáiról ismert óriáscég náci múltjának feltárásával. – Beszéljenek a tények, oszlassuk el a ködöt. Lehet, hogy az apám nem akart az lenni, aki volt, vagy ki akarta törölni életének ezt a részét – fogalmazott a Die Zeitnek a 69 éves üzletember, aki jelenleg a 11 milliárd eurós éves bevételt magáénak tudó, Magyarországon is jelenlévő cégcsoport tanácsadó testületének elnöke.

A „Dr. Oetker és a nemzetiszocializmus” című kötet a jövő héten jelenik meg Németországban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.