Először Moszkva, aztán Budapest

Miután Törökország és Oroszország megállapodik a gázszállításról, figyelembe veszik, mi lenne előnyös Magyarországnak - mondta Ahmet Davutoglu török miniszterelnök az M1 Az este című keddi műsorában sugárzott interjújában.
A török kormányfő kiemelte, a Magyarország és Törökország közötti kapcsolatok különlegesek a történelmi szálak és a közös kulturális háttér miatt, együttműködésüknek régi történelmi hagyományai vannak. Úgy vélte, a modern Törökországot és Magyarországot is nagyon szoros kapcsolatok fűzik össze, szövetségesek a NATO-ban, és az európai ügyeket is hasonló megközelítésben látják, ezért nagyon jó az együttműködésük. Ankara a kormányközi értekezletek mechanizmusát használja a kapcsolattartásra, és a török kormányfőt budapesti útjára is hat minisztere kísérte el.

Davutoglu hangsúlyozta, Törökországot földrajzi elhelyezkedése nagyon fontos tranzitútvonallá teszi az energiaprojektek tekintetében. Oroszország ajánlatot tett, hogy a Déli Áramlat megvalósítása helyett Törökországba szállítana gázt, így 63 milliárd köbméter gáz érkezne az országba, és ennek egy részét más országokba lehetne továbbszállítani - magyarázta. Hozzátette: Törökország egy elosztó központja lehet az energiahordozóknak.

A török miniszterelnök közölte, miután Ankara és Moszkva megállapodik, figyelembe veszik, mi lenne előnyös Magyarországnak is. Törökország nem ellenez semmi olyan projektet, amely eléri Közép-Európát - jelentette ki.

Davutoglu az ukrajnai válságról elmondta: Törökország egyedi helyzetben van, mert ez az egyetlen ország, amely mindkét, a konfliktusban érintett országgal határos. Ukrajna és Oroszország is stratégiai partnere, jó kapcsolatokat ápol mindkét országgal. Remélhetőleg békés eszközökkel oldódik meg a konfliktus Ukrajna területi integritásának elve és a nemzetközi jog alapján. Hozzátette: a kölcsönös érdekek mentén kell megoldást találni a béke és a stabilitás érdekében.

A szíriai helyzettel kapcsolatban kifejtette, az Iszlám Állam megjelenése előtt Törökország figyelmeztetett, hogy kockázatos helyzetet eredményez a Szíriában kialakult hatalmi vákuum az országon belül és azon kívül. Kifejtette, határozottan kell fellépni a terrorizmus ellen és a háborús bűncselekmények kérdésében, amelyeket a szíriai rezsim követett el. A szíriai válság gyökerét kell kezelni, amely a rezsim brutalitása, ezért Törökország kész minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy olyan új vezetés jöjjön létre az országban, amely a szíriai nép akaratán alapul - közölte.

Davutoglu végül arra is kitért, hogy Törökország EU-csatlakozási folyamata stratégiai fontosságú, a kormány programjában is szerepel ez a cél, de az unió részéről is szükséges a politikai akarat a megvalósításához.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.