Előre hozott választásokat követel Koszovó miatt a szerb ellenzék

Elhibázott volt a szerb külpolitika, Szerbia újabb vereséget szenvedett - jelentette ki Tomiszlav Nikolics, az SNS elnöke, miután az ENSZ Közgyűlése olyan határozatot fogadott el Koszovó függetlenségéről, amelyben Belgrád az ellenzék szerint burkoltan lemond az egykori tartományért folytatandó további küzdelemről.

Előre hozott választásokat követelt pénteken a szerbiai parlament legerősebb ellenzéki pártja, a Szerb Haladó Párt (SNS) Koszovó miatt - jelentette a B92 független adó.

Elhibázott volt a szerb külpolitika, Szerbia újabb vereséget szenvedett - jelentette ki Tomiszlav Nikolics, az SNS elnöke, miután az ENSZ Közgyűlése olyan határozatot fogadott el Koszovó függetlenségéről, amelyben Belgrád az ellenzék szerint burkoltan lemond az egykori tartományért folytatandó további küzdelemről. Szerbia hosszú huzavona után engedett néhány befolyásos EU-tagállam követelésének, és beleegyezett, hogy a 27-ek és Belgrád közösen módosítsák az ENSZ-hez korábban beterjesztett, Koszovóval foglalkozó szerb határozati javaslatot.

A közép-európai idő szerint péntek hajnalban elfogadott szöveg szerint Belgrád és a koszovói albán vezetés tárgyalásokat kezd egymással. A korábbi verziótól eltérően azonban a módosított, s végül elfogadott határozat nem utal arra, hogy e tárgyalások egyik témája Koszovó jogállása lenne, s ez megfigyelők szerint alig burkolt beismerés Szerbia részéről, hogy a tartomány elveszett. A szerb vezetés nem győzi hangsúlyozni: a határozatból nem következik, hogy Szerbia elismeri Koszovó függetlenségét, mint mondják, Belgrád soha nem fogja elismerni önállónak egykori tartományát.

Az lett volna a legtisztességesebb megoldás, ha Boris Tadic szerb elnök maga szólal fel az ENSZ Közgyűlésében, s ő közölte volna Szerbiával a rossz hírt, miután ő váltotta ki mindezt, és nem Vuk Jeremic külügyminiszternek kellene most bűnhődnie - mondta az ellenzéki vezető azokra a hírekre utalva, amelyek szerint Tadic a külügyminiszter leváltására készül. A legerősebb kormánypárt, a Boris Tadic vezette Demokrata Párt (DS) bejelentette, hogy vasárnap vezetőségi ülést tart.

Tomiszlav Nikolics eközben hétfőre megbeszélésre hívta a kisebb ellenzéki pártokat. Mint mondta, itt az ideje, hogy az ellenzék megmutassa az erejét. A következő parlamenti választások 2012 tavaszán lennének esedékesek Szerbiában. Tévesnek nevezte a Koszovóval kapcsolatos szerb külpolitikát pénteken belgrádi sajtótájékoztatóján a Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöke is, de Cedomir Jovanovic "csak" Vuk Jeremic leváltását követelte.

Elvárjuk Tadic elnöktől, hogy távolítsa el Vuk Jeremic külügyminisztert a posztjáról, bizonyítandó, hogy az ország lemondott az eddigi téves külpolitikáról - mondta a szerb liberális párt elnöke.

Egy harmadik ellenzéki párt, a Vojiszlav Kostunica volt miniszterelnök vezette nacionalista párt, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) szerint a kormány szégyent hozott Szerbiára azzal, hogy beleegyezett az ENSZ-határozat módosításába. Kostunica szerint a jelenlegi belgrádi kabinet lesz az első és az egyetlen kormány, amelyik úgy vonul be a történelembe, hogy mindent megtett azért, hogy tényleg elveszítse Koszovót.

A szerb sajtóban a napokban megjelent reprezentatív közvélemény-kutatás szerint ha most vasárnap választásokat tartanának Szerbiában, az SNS szerezné a legtöbb szavazatot, 33 százalékot. Az ellenzéki párt után a DS kapná a legtöbb voksot (29 százalék), de ez a párt számíthat még a kisebb szövetségesei által begyűjtött szavazatokra is. A legutóbbi, 2008. májusi választásokon a parlamentbe bejutott, nem a szerbiai kisebbségeket képviselő négy párt - az LDP, a DSS, a Szerb Radikális Párt (SRS) és a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) - 6-7 százalékon áll.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.