Előre szólnak, ha könnygázt vetnek be

A rendőrségnek a jövőben előzetesen figyelmeztetnie kell a tüntetőket, ha könnygázt kíván használni, továbbá elég időt kell adnia ahhoz, hogy a résztvevők távozhassanak a helyszínről – rendelte el egy amerikai bíróság csütörtökön St. Louis térségében.
A bíróság a nevezetes fergusoni eset után lezajlott tüntetésekkel kapcsolatosan beadott panaszok alapján foglalkozott a témával. A Missouri állambeli városban (St. Louis vonzáskörzetében) augusztus óta több ízben voltak tömegdemonstrációk és zavargások, miután fehér rendőrök intézkedés közben lelőttek egy 18 éves fegyvertelen fiatalt, majd a vádesküdtszék úgy döntött, nem emel vádat az ügyben. A mostani felperesek azért emeltek panaszt rendőrségi tisztviselők ellen, mert a rendőrök a demonstrációkon több ízben figyelmeztetés nélkül vetettek be könnygázt, és megnehezítették a tömeg feloszlását, miközben gyermekek és idős emberek is voltak a tüntetők között.

A bírák elrendelték, hogy a jövőben a rendőrség minden esetben figyelmeztesse a tüntetőket az oszlatásra, és a figyelmeztetés után "ésszerű ideig" tegye lehetővé a távozni kívánóknak, hogy elhagyják a helyszínt - írja a Híradó.

A panaszosok egyes kéréseit nem teljesítette bíróság, így például nem mondta ki, hogy a rendőrség csak utolsó lehetőségként folyamodjon könnygázhasználathoz, amikor a közbiztonságot már "komoly fenyegetések" érik.

A felperesek egyik ügyvédje így is győzelemnek minősítette az ítéletet, mert az szerinte követeléseik lényegi elemeit teljesítette.

A fergusoni eset után kezdődött tüntetések és zavargások más amerikai városokra is kiterjedtek. A lakosság elégedetlenségét a múlt héten fokozta, hogy a vádhatóságok egy hasonló New York-i ügyben is a vádemelés mellőzéséről döntöttek, az intézkedő fehér rendőr javára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.