Elnökpuccs Nigerben
A 71 éves politikus, aki a francia gyarmati hadseregben az ezredesi rangig vitte, tavaly még a demokrácia bajnokaként tetszelgett népe előtt, megígérve, hogy második elnöki mandátuma lejártával visszavonul a politikától. Azonban, ahogy közeledett ez az időpont (2009. december) mindinkább maradhatnékja támadt.
Aki egyszer belekóstolt a hatalomba, ritkán hajlandó tőle megválni. S minél nyomorultabb egy ország, vezetője - tisztelet a kivételnek - annál inkább ragaszkodik uralmához, az azzal járó kiváltságokhoz. Mert annyira egy állam sem lehet szegény, hogy a hatalmi elit meg ne gazdagodjon belőle. A hazánknál alig népesebb, de tizenháromszor nagyobb területű - javarészt sivatag borította - Nigert a világ öt legszegényebb állama közé sorolják (az egy főre eső GDP a napi fél dollárt sem éri el) szinte függetlenné válása óta. Európai ésszel szinte felfoghatatlan és tömeges a nyomor, gyakori éhínség.
Tandja megpróbálta előbb szép szóval, a parlamentben elintézni, hogy harmadszor is indulhasson az államfői posztért. Ehhez alkotmánymódosításra volt szükség, hiszen az alaptörvény értelmében bármelyik elnök csak két terminuson át állhat az ország élén.
A honatyák azonban - ígérgetés ide, fenyegetés oda - nem egyeztek bele a demokrácia alapjait veszélyeztető döntésbe. Sőt, nem átallottak tiltakozó megmozdulásokat szervezni egy olyan országban, ahol a diktatúra szinte magától értetődő, ahol a hatalomváltás és a puccs szinte szinonimának számít. A lakosság a mindennapi megélhetésért vív küzdelmet, nem ér rá politizálni, korábban is csak a szabadság itteni megtestesítői, a tuaregek lázadtak fel időnként az évszázadokon át birtokolt területeik megkurtítása, illetve kisemmizésük miatt. Hiszen éppen a sivatag urainak tartott nomád nép ősi földjei alatt rejlik a világ egyik leggazdagabb uránium-lelőhelye, s e hasadó anyag adja Niger devizabevételeinek majd' háromnegyedét. Bízva benne, hogy a nyugati nagyhatalmak - elsősorban Párizs - a status quo fenntartásában érdekeltek, nem fogják útját állni, még a demokrácia védelmében sem. Hiszen az Egyesült Államok és szövetségesei számára az a legfontosabb, hogy a nyugat-afrikai állam nekik adja el sugárzó ásványkincsét, és nem olyan „megbízhatatlan" államoknak, mint Irak, Irán, Líbia vagy akár Kína.
Tandja honi hatalmi pozícióit pedig elég erősnek véli ahhoz, hogy akaratát az ellenzék, sőt a kormánypárti képviselők egy részének tiltakozása mellett is keresztülvigye. Az első játszmát huszárvágással nyerte: május végén a vonakodó parlamentet egy tollvonással feloszlatta, majd kijelentette, hogy rendeletek útján kormányoz tovább, ami gyakorlatilag teljhatalmat jelent a számára.
Hiába a mind hevesebb tüntetések, a hadsereg - egyelőre - Tandja mögött áll, s az ellenzék az alkotmánymódosításról szóló népszavazás kiírását sem tudta megakadályozni, sőt a referendum a meghirdetett bojkott ellenére is érvényesnek, az elnök számára pedig győztesnek bizonyult. Olaj volt a tűzre, hogy Niamey utcáin óriásplakátok jelentek meg, amelyeken Tandja hálásan köszöni népének a töretlen bizalmat. A máskor oly álmos főváros ismét felbolydult, a demokrácia védelmezői dühödten rázzák öklüket az elnöki palota felé, vajmi kevés eséllyel arra, hogy bármit is elérjenek.
Mamadou Tandja az 1999-es elnökválasztás nyomán állt Niger élére, majd 2004-ben ismét ő kapta a legtöbb voksot. A 2005-ös súlyos éhínség volt az első igazán komoly elnöki próbatétele, amely - legalábbis a külvilág szemében - csúfos erkölcsi bukást hozott a számára, hiszen a felajánlott nemzetközi élelmiszer-segélyt dölyfösen utasította vissza, mondván Nigerben senki sem éhezik. Mire tanácsadóinak sikerült rávenniük, hogy mégiscsak szükség lenne a segítségre, már több ezren haltak éhen, leginkább gyermekek. De sem ez, sem az egyre fokozódó elégedetlenség nem ingatta meg hatalmát. Sőt, Tandja egyre biztosabban ült a nyeregben, kormányzása mindinkább diktatórikus jelleget öltött, a parlament szétzavarása már csak ujjgyakorlat egy veterán afrikai ezredes számára. A referendumon aratott győzelem (legyen a voksok aránya bármi is) pedig zöld utat nyit a korlátlan önkényuralom felé - legalábbis addig, amíg a hadsereg, a rendőrség és a titkosszolgálat vezetőit meg tudja nyerni magának.
