Elnöki befolyástól félti a nyelvhasználati törvényt Robert Fico

Nehéz második szavazás vár a szlovák parlamentre a a kisebbségi tankönyvek nyelvhasználatáról szóló törvénymódosításról – véli a szlovák kormányfő. Szerinte az Ivan Gasparovic elnök aggályai sok honatyát pálfordulásra késztetnek.

Nehéz lesz ismét elfogadtatni a szlovák parlamenttel a kisebbségi tankönyvek nyelvhasználatával foglalkozó törvénymódosítást, amelyet az államfő visszaküldött a törvényhozásnak – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök egy hétfői nyilatkozatában.

– Őszintén szólva komoly gond lesz a közoktatási törvény módosításának elfogadtatása, mert Ivan Gasparovic elnök ellenvetései miatt azok is elutasíthatják, akik december elején még elfogadták – mondta a kormányfő a Pravo című cseh napilapnak.

December 3-án azt szavazta meg a képviselők többsége Pozsonyban, hogy legyenek kétnyelvűek a földrajzi megnevezések a szlovákiai kisebbségi tankönyvekben, méghozzá úgy, hogy az elnevezést első helyen a kisebbségiek nyelvén szerepeltetik, s azt követi a szlovák megnevezés.

Gasparovic  egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a módosítás ellentétes az alkotmány bizonyos részével. Ezen kívül a jogszabályban „olyan szókapcsolatok vannak, amelyek nem világosak, nem egyértelműek, terminológiailag nem pontosak....” A módosított törvény néhány szakasza a térképészeti és az államnyelv-törvénnyel is ellentétes – indokolta döntését akkor az elnök.

Marek Trubac, Gasparovic szóvivője hétfőn a CTK cseh hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az elnök támogatja a kétnyelvű földrajzi elnevezéseket, de a vonatkozó jogszabálynak összhangban kell lennie más törvényekkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.