Elmúlt a bulihangulat

Brazíliában több település kénytelen lehet lemondani a hagyományos karneválról, ahol megtartják, ott is spórolni kell. A politikai, korrupciós botrányok sújtotta dél-amerikai országot az 1930-as évek óta a legsúlyosabb recesszió sújtja, exportőrként megszenvedi az olajár zuhanását.

Néhány hete a reál összeomlott, aminek legfeljebb a turisták örülnek, mert a szolgáltatások lényegesen olcsóbbak. A 2001–2011 között dinamikusan növekvő gazdaság, tavaly mintegy 3 százalékos recesszió­ba zuhant, a bevételek visszaesése miatt nőtt a költségvetési ­hiány, de a hatalmon lévő Munkáspárt vonakodik a megszorításoktól.

Oroszországban elrendelték a kormányzati kiadások tízszázalékos csökkentését az olajbevételek visszaesése miatt. Az idei költségvetést is át kell írni, amely már hordónként 50 dolláros árral és emellett 3 százalékos hiánnyal számol. A legnagyobb pénzintézet, a Sberbank számítása szerint a 25 dolláros olajár mellett nyolcvanra emelkedhet a dollár jelenleg 76,5 rubeles árfolyama, amely másfél év alatt amúgy is a kétszeresére nőtt. Ez újabb áremelkedéseket okozna, az infláció már tavaly is elérte a 12,9 százalékot. A jövedelmek elértéktelenedése gyengítheti Vlagyimir Putyin államfő népszerűségét, aki ezért az ország „talpra állításával” próbálkozik. A hadsereg költséges felfegyverzése látványos, s olyan komoly kiadásokkal kísért vállalkozásokkal jár, mint a szíriai beavatkozás. Sokba kerül Moszkvának az ukrajnai válság is, a nyugati szankciók tovább súlyosbítják a gazdaság helyzetét. Az apadó olajbevételek érzékenyebben érinthetik a szociális kiadásokat, és elengedhetetlenné tehetik a nyugdíjkorhatár emelését is. Putyin ezt agresszívebb nemzetközi fellépéssel kompenzálhatja.

Szaúd-Arábia viszont a nadrágszíj meghúzására készül. A világ legnagyobb olajexportőre, a bevéte­leit a 90 százalékban az olajkivitelből szerző abszolút monarchia 2015-ös költségvetési hiánya 98 mil­liárd dollár, a GDP 15 százaléka volt, amely lényegében annyi, mint a magyar gazdaság teljesítménye. Rijád akkor sem csökkentette a kitermelését, amikor az olajár már mélyen volt, sőt: az iszlám szunnita ágának védelmezőjeként fellépve, a jemeni ­síita húszi lázadók elleni harccal és a szí­riai kormányellenes erők támogatásával költséges katonai kalandba is bocsátkozott. Az utóbbi hetekben Iránnal is kiéleződött a feszültség, amely a síita–szunnita ellentéten alapul, de árnyékot vet a két ország viszonyára, hogy Teherán a szankciók várható feloldása nyomán újra kiléphet a nemzetközi olajpiacra. Szaúd-Arábiában ezért 14 százalékkal csökkentik a kormányzati és szociális kiadásokat, miközben másfélszeresére (átszámítva literenként 47-ről 70 forintra) emelték az üzemanyagok árát. Összefügghet az olajárakkal az is, hogy májustól megszűnik a katari kormány által finanszírozott al-Dzsazíra hírtévé amerikai adása: a döntést az alacsony nézettség is indokolja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.