Elmenekült a közép-afrikai elnök

A Séléka szövetség több száz lázadója vasárnap elfoglalta a fővárost, Banguit – ismerte el a kormány szóvivője.

„Bevettük az elnöki palotát, Bozizé nem volt ott. Most a rádióba megyünk, hogy a Séléka elnöke (Michel Djotodia) beszédet mondjon" - közölte Djouma Narkoyo ezredes, a lázadó 0szervezet egyik vezetője. Hozzátette: tudták, hogy Bozizé nem lesz a palotában.

Bozizét azóta nem látták, hogy pénteken hazatért a Dél-afrikai Köztársaságból. Az egyik név nélkül nyilatkozó tanácsadója most azt közölte, hogy az elnök vasárnap reggel az Oubangi folyón keresztül a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságba menekült. „A lázadók ellenőrzik a várost, Remélem, nem lesznek megtorlások" mondta Gaston Mackouzangba elnökségi szóvivő. Crepin Mboli-Goumba kormányszóvivő is megerősítette, hogy a lázadók ellenőrzése alatt van minden stratégiai pont a fővárosban.

Banguiba előző nap törtek be a Séléka szövetség lázadó harcosai, hogy megdöntsék Bozizé hatalmát, majd az éjszakai nyugalom után vasárnap reggel heves tűzharc tört ki - közölte a regionális békefenntartó erő egyik magas rangú tisztje. Nyolc óra után robbanások hallatszottak mindkét oldalról a városban, és nehézfegyverekkel lőtték a város fő csomópontjait. Az AFP hírügynökség tudósítója szerint a harcok intenzitása rövid idő múltán alábbhagyott.

A szövetség legutoljára szombaton szólította fel lemondásra Bozizét. A Séléka tavaly decemberben indított fegyveres akciót az elnök ellen, mert szerintük az államfő nem tartja be a velük kötött békemegállapodást, így például azokat a rendelkezéseket, hogy a kormányzat fizet a fegyverüket letevő lázadóknak, elengedi a politikai foglyokat és segíti őket a társadalmi beilleszkedésben. Januárban a Séléka még a kormányba is belépett, és benne is volt, amíg ki nem derült, hogy a kormány megszegi a vállalt kötelezettségeit.

Bangui elfoglalása után Justin Kombo Moustapha, a Séléka főtitkára nyugalomra szólította fel az embereket, és a szervezet jelezte azt is, hogy mindent megtesznek a fosztogatás megakadályozása érdekében. Ennek ellenére az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala, az OCHA szerint Bangiun eluralkodott a káosz, sokan fosztogatják az üzletekben és a középületekben. A korábbi gyarmattartó Franciaországnak 1250 katonája van a Közép-afrikai Köztársaságban, és Bangiu repülőterét most ők biztosítják. Párizs az ENSZ BT rendkívüli ülését is összehívta már a helyzet miatt.

A Séléka egyik prominens tagja, Nelson Ndjadde azt mondta, a fő célkitűzés Bozizé elűzése volt, ami után az ország a demokratikus átmenet útjára fog lépni. Bozizé 2003-ban maga is puccsal jutott hatalomra, ugyanettől félve azonban szándékosan gyengítette a hadsereget. A négy és félmilliós Közép-afrikai Köztársaság 1960-ban nyerte el a függetlenségét Franciaországtól, és azóta több puccsot és átélt már. Bár ásványkincsekben gazdag, a fekete kontines egyik legszegényebb országa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.