Elmarasztalták a volt szlovák államfőt

A kassai székhelyű szlovákiai alkotmánybíróság csütörtökön megsemmisítette Ivan Gasparovic volt szlovák államfőnek azt a két évvel ezelőtti döntését, amellyel nem nevezte ki Jozef Centést legfőbb ügyésznek.
A taláros testület verdiktje szerint ezzel megsértette a jelölt alapvető jogait. Egyúttal a történtek miatt 60 ezer eurós kárpótlást ítéltek meg neki, amelyet a sértett azonnal jótékony célra ajánlott fel.

Gasparovic a határozatot elfogultnak minősítette, több ellenzéki képviselő viszont felszólította őt, hogy a saját zsebéből fizesse ki ezt az összeget, ne hárítsa át az elnöki hivatalra. Robert Fico kormányelnök szerint nincs visszaút, marad a tisztségében Jaroslav Ciznár legfőbb ügyész. Így vélekedik Eduard Bárány neves pozsonyi alkotmányjogász sem, aki szerint a mostani verdikt inkább a jelenlegi és a további államfő számára nyújt megfelelő jogi útmutatást.

A szövevényes történet még 2011-ben kezdődött, amikor a pozsonyi képviselőház többszöri eredménytelen próbálkozást követően megválasztotta legfőbb ügyésznek Centést, az Iveta Radicová vezette jobbközép kormánykoalíció jelöltjét. Őt azonban Gasparovic nem volt hajlandó kinevezni, mert állítólag ügyészként megsemmisített olyan dokumentumokat, amelyek az egyik szlovák képviselő korrupcióját igazolta.

Centés szerint ez véletlenül történt, ráadásul a bedarált papírok semmilyen bizonyítékkal sem szolgáltak. Ennek ellenére  Gasparovic nem változtatott az álláspontján, mire Centés az Alkotmánybírósághoz fordult, amely csak most döntött.

Miután 2012-ben Robert Fico ismét kormányfő lett, pártja, a Smer-SD pedig kényelmes többséget szerzett a pozsonyi parlamentben, egykori egyetemi évfolyamtársát Jaroslav Ciznárt választották meg legfőbb ügyésznek. Gasparovic pedig nem várt a taláros testület döntésére, hanem napokon belül kinevezte őt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.