Elmarad az utolsó vacsora a Hradzsinban?

Milos Zeman cseh államfő hétfő estére búcsúvacsorára hívta meg a Hradzsinba Petr Necas távozó kormányának tagjait. A lelépő miniszterek többsége állítólag nem megy el.

Milos Zeman cseh államfő hétfő estére búcsúvacsorára hívta meg a Hradzsinba Petr Necas távozó kormányának tagjait. A www.novinky.cz internetes portál értesülései szerint azonban a posztjaikról távozó miniszterek többsége nem óhajt eleget tenni az invitálásnak.

Karel Schwarzenberg, a cseh diplomácia vezetője határozottan közölte, hogy sokkal kellemesebb helyre megy a megadott időpontban, s ugyanígy válaszolt Miroslav Kalousek eddigi pénzügyminiszter is. Martin Kuba, a Polgári Demokrata Párt (ODS) ügyvezető elnöke is kimentette magát, miként Karolina Peake leköszönő miniszterelnök-helyettes is, aki a tengerparton nyaral. Petr Necas kormányfő egyelőre nem válaszolt a meghívásra. Eddig csupán Petr Mlsna, a kabinet törvényelőkészítő bizottságának vezetője jelezte, hogy részt venne a búcsúvacsorán. Érdeklődésünkre Hana Burianová elnöki szóvivő azt válaszolta, hogy hivatalosan még senki sem mondta le a részvételét. Az internetes portálon megjelent nyilatkozatokat nem volt hajlandó kommentálni.

Milos Zeman már a januári elnökválasztási kampány során élesen bírálta a Necas-kabinet gazdasági és szociális politikáját, s többször összetűzésbe került a külügyi tárca vezetőjével. Miután a kormányfő közvetlen munkatársainak korrupciógyanús ügyei miatt lemondott, a jobbközép kormánykoalíció vezetői bejelentették, hogy Miroslava Nemcová eddigi házelnököt jelölik a megüresedett posztra, a kabinet pedig kitöltené a jövő májusig tartó megbízatási idejét, mert a kétszáz fős alsóházban százegy támogatójuk van. Ennek ellenére Milos Zeman szakértői kormány megalakítása mellett döntött, s egyik bizalmasát, Jirí Rusnok közgazdászt bízta meg a kabinet összeállításával. A tervek szerint az elnök jövő szerdán nevezi ki az új kormányt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.