Elmarad a fülkeforradalom
A hetvenes években politikai szervezkedésért összesen hat évet ült, később szovjet állampolgárságától megfosztott politikus – aki ellen a hónap elején ismeretlenek fegyveres merényletet követtek el, vállon lőve a 64 éves férfit – nyilatkozatával egyértelművé tette: biztos győzelemre számíthat az országot 2008 óta irányító Szerzs Szargszjan.
A felmérések szerint az elnök 60-70 százalékot szerez ma, míg a legesélyesebb ellenzéki jelölt, Raffi Ovanniszjan legfeljebb a szavazatok ötödét gyűjti be a hárommilliós kaukázusi országban. (Ajrikjannak egy százalékot jósolnak.)
Elemzők szerint a választás lényegében már az év végén eldőlt, amikor legnagyobb ellenzéki párt, a Virágzó Örményország (BH) – amely a tavaly májusi parlamenti választások után szakított az abszolút többséget szerzett Örmény Köztársaság Párttal (HHK) – bejelentette: senkit sem indít a megmérettetésen, és senkit sem támogat. A lépés váratlan volt, mivel épp a BH elnökét, Gagik Carukjant vélték az egyesült ellenzék lehetséges jelöltjének, akire a felmérések szerint 45 százalék voksolt volna. A nagyvállalkozó – egykori súlyemelő – azonban ettől érdemi magyarázat nélkül elállt. (Viszont a napokban a kormánypárt felvetette a koalíció felújításának lehetőségét a BH-val, és sajtóhírek szerint Carukjanból Jereván polgármestere lehet.)
A tétnélkülivé lett megmérettetésnek így vált ellenzéki főszereplőjévé Raffi Ovanniszjan. Az Örökség párt vezetője az 1991-ben önállósult Örményország első külügyminisztere volt egy éven át. – Biztos vagyok a győzelemben, mert az országban forradalom készül. Nem katonai, hanem eszmei. Ez a választás az örményeké lesz, nem Oroszországé és nem Amerikáé – nyilatkozta kampányában az egyébként az Egyesült Államokban született és ott ügyvédi pályán elindult Ovanniszjan. Hogy hazáján kívül nőtt fel, nem szokatlan dolog a világszerte, Oroszországban, Magyarországon, Franciaországban, a Közel-Keleten és Amerikában egyaránt diaszpórákkal rendelkező örményeknél. Elvégre ez igaz az ország minden eddigi elnökére is: Levon Ter-Petroszjan a szíriai Aleppóban, Robert Kocsarjan és Szerzs Szargszjan pedig Hegyi Karabahban született. Épp ez utóbbi, a hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozó, ám a gyakorlatban 22 éve az örmény hadsereg ellenőrzése alatt álló kváziállam határozza meg Jereván külpolitikájának alapvető irányát. A feloldatlan, a Szovjetunió felbomlása végén kölcsönösen etnikai tisztogatással súlyosbított örmény-azeri konfliktus miatt Örményországnak sem a keletről határos Azerbajdzsánnal, sem a nyugatról határos Törökországgal nincs diplomáciai kapcsolata, a határok átjárhatatlanok. Kaput a külvilágra Irán, és még inkább a katonai bázisaival jelenlévő Oroszország jelent, amely az örmény gazdaság főszereplője is. (Logisztikai nehézséget okoz azonban, hogy a szárazföldi összeköttetés Oroszországgal csak a Moszkvával feszült viszonyban lévő Grúzián át lehetséges.)
Hegyi Karabah függetlensége mellett minden politikus kötelezően kiáll – a kampány során nem marad el a vizit sem az el nem ismert államba –, így e tekintetben is tét nélküli az elnökválasztás. Az örmény diaszpóra képviselői nem csak hazautalásaikkal, de kapcsolataik révén is erősítik Hegyi Karabah létét: az amerikai Kongresszus 1998-tól máig 70 millió dollárt szavazott meg a térség támogatására – többek között aknátlanításra. Igaz, ennek végül csak felét utalta ki Washington – írta az örménypárti Arcah.ru orosz nyelvű hírportál. Idén 5 millió dollárt kap a terület, míg maga Örményország 45 millió dollárra számíthat.
A támogatás alapvető kérdés Örményország számára: a lakosság 27 százaléka él szegénységi küszöb alatt, az államadósság a GDP felével, 3,6 milliárd dollárral egyenlő, amiből idén 300 milliót kell törleszteni. Becslések szerint akár egymillió örmény állampolgár dolgozhat Oroszországban, az elvándorlás az anyaországból folyamatos.
– A jereváni utcaképet meghatározó építkezések forrását jelentős részben az Egyesült Államokból hazautalt pénzek biztosítják – nyilatkozta lapunknak Sz. Bíró Zoltán. A Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa szerint azonban hajtóerőt jelent a gazdasági növekedés is: a 2009-ben mért 14 százalékos GDP-zuhanás után folyamatos a gyarapodás, idén hatszázalékos. – A választók ezt is díjazzák, ahogyan azt is, hogy a 2008-as, az ellenzék által erősen vitatott választási győzelem után Szargszjan nem a társadalom polarizálására, hanem az ellenzék megbékítésére törekedett – vélte Sz. Bíró. A történész szerint Ramil Safarov ügye nagy felháborodást okozott ugyan Örményországban, de nem hat a választásra. (A katonatiszt a 2004-ben a Keleti Partnerség program résztvevőjeként érkezett Budapestre, ahol egy baltával meggyilkolta örmény szobatársát. A magyar bíróság 2006-ban életfogytiglanra ítélte a 29 éves férfit, akit tavaly a büntetés letöltésére Magyarország kiadott hazájának, ahol azonban hősként fogadták és elnöki kegyelemben részesítették. Jereván válaszul felfüggesztette a diplomáciai kapcsolatát Budapesttel.) – Elméletben lehetett volna az ügy nyomán támadni Szargszjant azzal, hogy nem tudta megakadályozni a kiadatást, ez azonban csak akkor lett volna hatásos, ha fajsúlyos kihívója akadt volna az elnöknek - mondta Sz. Bíró.
A kampányban – amely során Szargszjan 20 éven belül a karabahi kérdés megoldását és az örmény jóléti állam megteremtését ígérte – jól jött, hogy a minimálbér idén 36 ezer dramra emelkedett: ez alig 19 ezer forint. Kérdés, ez elég-e: a „jereváni rádió” klasszikus vicce szerint nem tudni, hogy meg lehet-e élni a hivatalos fizetésből Örményországban, mert még senki nem merte kipróbálni.
