Elmar Brok: nincs előrelépés lehallgatásügyben

Csalódottan nyilatkozott az Egyesült Államok hírszerzési tevékenységének felülvizsgálatáról elhangzott amerikai elnöki javaslatokról Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke.

A dpa német hírügynökségnek adott nyilatkozatában Elmar Brok úgy értékelte, hogy Barack Obama péntek esti beszéde több ígéretet tartalmazott, ugyanakkor az amerikai elnök egyetlen ellenőrizhető jogi kötelezettségvállalást sem tett.

A német konzervatív politikus megítélése szerint a beszéd mindenekelőtt az amerikai közvélemény, illetve a szövetségesek megnyugtatását célozta. "Lényegében azonban nem jelentett semmifajta előrelépést az eddigi gyakorlathoz képest" - fogalmazott Elmar Brok.

A külügyi bizottság elnöke borúlátóan nyilatkozott a tervezett német-amerikai tárgyalásokról az NSA hírszerzői-lehallgatói tevékenységének korlátozását célzó megállapodás kilátásairól. "Nem látom, hogy lényegében mit is lehetne elérni" - jelentette ki Brok, hozzátéve: meg kell várni, hogy az amerikai hatóságok milyen gyakorlati következtetéseket vonnak le az amerikai elnöki beszédből.

A német kormány még pénteken éjszaka üdvözölte Obama amerikai elnök azon rendelkezéseit, amelyek korlátozni fogják a külföldiek megfigyelésében a Nemzetbiztonsági Ügynökséget (NSA).

"Sok német joggal aggódik személyes adatainak biztonságáért az NSA tevékenységéről szóló jelentések alapján. Ezt figyelembe véve a német kormány alapvetően üdvözli, hogy a jövőben a nem amerikai állampolgárok adatainak védelmét és személyiségi jogait is jobban tiszteletben fogják tartani. Német földön be kell tartani a német törvényeket, különösen legszorosabb partnereinknek és szövetségeseinknek" - jelentette ki Steffen Seibert kormányszóvivő.

A kormányszóvivő ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a német vezetés álláspontja szerint "az Egyesült Államok hírszerzésével való együttműködés közös érdek". Ezt illetően ugyanakkor "tiszteletben kell tartani a német polgárok jogait és biztosítani kell adataik védelmét" - tette hozzá. Üdvözölte Obama elnök bejelentéseit az Európai Bizottság is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.