Ellenzi a cseh kormány a kegyes halál legalizálását

A prágai kabinet szerdai ülésén többségi szavazattal elvetette az eutanázia csehországi alkalmazásáról rendelkező törvénytervezetet. Képviselői indítványként azonban beterjesztik a parlamentben.

A kegyes halál legalizálását a kormánypárti ANO frakciójának öt tagjával együtt Jirí Zlatuska egyetemi tanár szorgalmazza. A brnói Masaryk Egyetem Informatikai Karának dékánja azzal érvel, hogy évente több ezer ember szenved az orvostudomány mai ismeretei szerint gyógyíthatatlan betegségben. Meggyőződése szerint humánus cselekedet lenne méltó körülmények között véget vetni gyötrelmeiknek.

Megbízható információi alapján napjainkban már több cseh orvos alkalmazza az úgynevezett passzív eutanáziát, amikor például lekapcsolják a halálos beteget az orvosi műszerekről, vagy megszüntetik a terápiát, s így vetnek véget az életének.

Rámutatott arra is, hogy mértékadó felmérések szerint a cseh felnőtt lakosság 75 százaléka támogatja az eutanáziát. A kormány elé került törvénytervezet a Belgiumban 2002-től hatályos jogi normát vette alapul, amelynek cseh változata még szigorúbb feltételeket szab. Kötelezővé tenné a kezelőorvosnak, hogy a paciens elhatározása előtt háromszor hosszasan konzultáljon vele, méghozzá legalább egy hónapon belül. A végső döntést szakértők alkotta bizottság hozná meg. Arra is törvényes lehetősége lenne bárkinek, hogy közjegyző által hitelesített nyilatkozatban rendelkezzen a kegyes halálról abban az esetben, ha a gyógyíthatatlan betegsége miatt nem lenne a tudatánál.

A törvénytervezet cseh hírportálok értesülései szerint a kabinet ülésén nem váltott ki nagy vitát. Ugyanis Pavel Belobrádek, a koalícióhoz tartozó kereszténydemokrata-néppártiak (KDU-CSL) vezetője emlékeztette kollégáit: a kormányprogramba az ő javaslatukra került bele az a mondat, amely szerint a koalíció megbízatási ideje alatt nem fogad el olyan jogszabályt, amely az emberi életet veszélyezteti a fogamzástól egészen a természetes halálig.

Csak annyit tett hozzá, hogy az egyezség megszegése kormányválsághoz vezetne. Pártbeli társa, Marian Jurecka agrárminiszter azokra a belgiumi és más külföldi példákra hívta fel a figyelmet, melyek során lelketlen személyek visszaéltek a törvénnyel. „Inkább azzal foglalkozzunk, hogy miként javíthatjuk az egészségügyi ellátás, többek között a hospice szolgálatok színvonalát. Nem az eutanázia a megoldás, hanem a szeretetteljes gondoskodás, az anyagi és egyéb körülmények lényeges javítása" – érvelt a tárcavezető az aktualne.cz honlap beszámolója szerint.

Megkeresésünkre Kristyna Zelienková, a törvénytervezet társszerzője a kormány elutasító döntése után közölte: javaslatukat beterjesztik a törvényhozásba, mert így is elősegíthetik nemcsak a parlamenti, hanem az őszinte társadalmi vitát is erről a kérdésről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.