Ellenzéki társaságban ír blogot az orosz elnök

Blogot indított Dmitrij Medvegyev orosz elnök az egyik népszerű orosz közösségi oldalon. A Kreml az elmúlt időszakban több, enyhülést sejtető gesztust is tett az ellenzéknek, a kormányzati stílusváltás miatt a sajtó már az államfő és a valódi hatalmat kézben tartó Vlagyimir Putyin miniszterelnök közötti hatalmi feszültségről találgat.

Elkényeztetve érezhetik magukat a gesztusokra mindig oly fogékony Oroszország-szakértők, akik már belső hatalmi konfliktust sejtenek az elmúlt időszak több, kommunikációs fordulatot jelző elnöki megnyilvánulása mögött. Ennek legutóbbi epizódjaként Dmitrij Medvegyev elnök saját blogját is elindította a 2007-ben orosz tulajdonba vándorolt, népszerű LiveJournal oldalon. A honlap a teljes orosz blogszféra 45 százalékát látja vendégül, ami ma 875 ezer naplóírót jelent.

„Az internet nemrég nőtte ki magát önálló, saját törvénye szerint működő médiummá, amely életünk minden területén hat, főleg az ehhez hasonló hálózatokkal” – indokolta fellépését Medvegyev az orosz szólásszabadság egyik vezető fórumán, kevéssel azután, hogy nyitásra szólította fel a kormányt is. Szertefoszlatandó az ezzel kapcsolatos illúziókat – hogy senkinek ne legyenek kétségei, kivel is van dolga – a Kreml azonban bejelentette, hogy tüzetesen átvizsgálják az elnöki bejegyzésekhez fűzött hozzászólásokat. Medvegyev tavaly már indított egy blogot a Kreml hivatalos honlapján, az új ennek szó szerinti másolata.

Bár az eddig már több gesztusban is kifejezésre jutó nyitási kísérlet hallgatólagos célja egy modern, kiegyensúlyozott politikai oligarchia képét sugallni, szakértők inkább egy hatalmi konfliktus kezdő lépéseit sejtik a háttérben az államfő és Vlagyimir Putyin miniszterelnök között.

Azt gyanítják, Medvegyev ennek jegyében adott nagyinterjút annak a Novaja Gazetának – Anna Politkovszkaja 2006-ban meggyilkolt újságírónő lapjának –, amely éles Kreml-kritikusként vált ismertté Putyin elnöksége alatt, és ez áll a Jukosz egykori jogásza, Szvetlana Bahmina feltételes szabadlábra helyezése mögött is.

A látványos enyhülést jelző stílusváltás ellenére szakértők úgy gondolják, még mindig Putyin tartja kezében a valódi hatalmat – akkor is, ha tandemjükben az alkotmány szerint hatásköre messze elmarad Medvegyevétől. Kérdés ugyanis, hogy az államfő mennyire hajlandó a gesztusokon túl demokratikus reformokkal is alátámasztani nyitási szándékát – véli Masha Lipman, a Carnegie Alapítványi Központ elemzője.

Az orosz elnök kutyájával saját blogját böngészi gorki rezidenciáján
Az orosz elnök kutyájával saját blogját böngészi gorki rezidenciáján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.