Ellenzéki vezetőkre utazik Maduro

Egy ellenzéki polgármestert letartóztattak, egy másikat pedig tíz hónap börtönbüntetésre ítéltek Venezuelában, amiért a vád szerint bátorították a tüntetéseket.

A kormány már másfél hónapja képtelen csillapítani a demonstrációkat és most úgy néz ki, új eszközhöz folyamodtak: a közelmúltban felszólították az ellenzéki polgármestereket, hogy amennyiben el akarják kerülni a letartóztatást, bontsák le a tüntetők által felállított barikádokat.

Február vége óta tartanak a kormányellenes tüntetések Venezuelában Carlos Garcia Rawlins / Reuters

Daniel Ceballost, a kolumbiai határhoz közel eső, és a tüntetések által cseppet sem kímélt San Cristobal polgármesterét szerdán tartóztatták le. „Igazságot szolgáltattunk, egy olyan polgármester ügyében, aki nemcsak a törvényben foglalt kötelességének nem tett eleget, de megkönnyítette és támogatta mindazt az irracionális erőszakot, ami a várost sújtotta” – mondta Miguel Rodriguez Torres belügyminiszter, aki hozzátette, hogy Ceballosnak hamarosan meg kell jelennie a bíróság előtt, ahol kezdetét veszi az ügye.

A BBC szerint Ceballos nyíltan kritizálta a biztonsági erők módszereit, amellyel a tüntetéseket próbálták lecsillapítani. Túlkapással vádolta őket, és igazságtalannak nevezte a diákok bántalmazását. Ceballoson kívül korábban egy másik ellenzéki polgármestert is letartóztattak, akit szerdán tíz hónap börtönre ítéltek, valamint a fővárosi tüntetések mögött álló egyik legkarizmatikusabb ellenzéki vezető, Leopoldo López is már egy hónapja börtönben van.

Hivatalos adatok szerint eddig legalább 31 ember halt meg a tüntetésekben, amelyek Venezuela nyugati államaiban robbantak ki február elején, miután egy diáklányt majdnem megerőszakoltak. Február közepére a tüntetések átterjedtek több városra, köztük Caracasra is. A dühös tömeg immáron nemcsak a rossz közbiztonság és a bűnözés miatt tüntet, hanem a gazdasági válság, a magas infláció és az alapvető élelmiszerek hiánya miatt is. Sokan azonban ennél többet, Nicolas Maduro lemondását követelik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.