Ellenőrizetlenül hányódó pakiszáni atomfegyverek

Egyre többen tartanak tőle, hogy a tálib lázadók kezére kerülhetnek Pakisztán atomfegyverei. Az indiai napilap szerint azonban elsősorban nem az iszlám szélsőségesek jelentik a veszélyt, hanem a katonai vezetés és a titkosszolgálatok iszlám fundamentalista tagjai.

A The Hindu felidézi Hillary Clinton amerikai külügyminiszter figyelmeztetését, amely szerint beláthatatlan következményekkel járhat, ha az iszlamista lázadók megkaparintják a pakisztáni nukleáris arzenált. Clinton egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az országban szétszórtan található tömegpusztító fegyverek egy részét nem őrzik megfelelően, ráadásul az Egyesült Államok sem tudja, hogy hol vannak a raktárak.

Az indiai napilap szerint ennél is sokkal aggasztóbb, hogy a fegyverek őrzésévek megbízott ezredet az a Kálid Kidvai irányítja, aki a hetvenes években az indiai börtönt is megjárta, és aki az elmúlt években szemet hunyt a pakisztáni hasadóanyag-csempészet fölött.

A legnagyobb közvetlen biztonságpolitikai kockázatot ezért maga a nukleáris fegyvereket felügyelő hadsereg tisztje jelentik, akik mindenféle civil ellenőrzés nélkül tehetik, amit akarnak, és nem a tálib lázadók. Már csak azért is, mert a pakisztáni nukleáris robbanófejek, és az atomtöltetek célbajuttatására alkalmas rakétákat külön tárolják - így a táliboknak legalább két objektumot kellene elfoglalnia ahhoz, hogy bevethető tömegpusztító fegyverekre tegyenek szert. A katonai vezetés és a titkosszolgálatok magas beosztású iszlamista tisztjei azonban könnyebben hozzáférhetnek mindenhez. A The Hindu szerint az Egyesült Államoknak ezért a hadsereg kritikátlan támogatása helyett inkább a katonaság feletti civil ellenőrzést kellene megerősítenie.

Nukleáris robbanófej hordozására is alkalmas HATF- V (Ghauri) rakéta tesztje Pakisztánban
Nukleáris robbanófej hordozására is alkalmas HATF- V (Ghauri) rakéta tesztje Pakisztánban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.